Ők is képesek az intuícióra
A csecsemők tudják mi jár a másik fejében
Egy magyar pszichológus legújabb kutatási eredményei szerint akár már a hét hónapos gyermekek is érzik, hogy mi jár a másik fejében.
2011.01.05 08:00napidoktor.huKovács Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia tagja olyan felfedezést tett, miszerint a csecsemők jóval korábban kezdenek tisztában lenni mások érzéseivel és gondolataival, mint azt eddig hittük.
A pszichológus mindössze azt vizsgálta, meddig néznek a babák egy olyan egyszerű jelenetet, amely nem kívánja meg, hogy felmérjék a másik gondolatait, vagy megpróbálják kitalálni a következő cselekvésüket.
A csoport ötvenhat héthónapos gyermekkel nézetett meg egy rajzfilmet, amelyben egy, az asztalra helyezett derékszögű háromszögben görgetett egy labdát a mesefigura hosszú jeleneteken keresztül.
A labda néha megállt a háromszög mögött, így nem lehetett látni, vagy pörgött tovább az asztalon, amíg el nem tűnt a színről.
„A kérdés most az, hogy a csecsemők hogyan változtatják meg a várakozásaikat a bizonyítékok függvényében” – mondta Kovács Ágnes.
A főhős némelyik jelenetben végignézte az egész folyamatot, és elkapta a leeső félben lévő labdát, majd újra kezdte a gurgatást.
Máskor azonban előbb elment, mint hogy láthatta volna, hogy leesik a játék. A utolsó jelenetben a háromszög is eltűnt, úgy, hogy nem volt mögötte labda.
A kutatók azt figyelték meg, hogy a labda eltűnése után a kisbabák hosszú ideig meredtek a képernyőre, mivel nem erre számítottak. Úgy tűnik, érzik, mi számít váratlan helyzetnek.
A kutatók úgy értékelték a csecsemők viselkedését, hogy meglepődtek, amikor a mesefigura nem jelent meg. Más szóval a babák nem a saját nézőpontjukból, hanem a szereplőjéből közelítették meg a helyzetet.
A kísérletről készült tanulmány a Science 1 című folyóiratban jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06