A tejalapú táplálás jelentősége

Egészséges egyensúly a babatáplálásban

Ma már minden édesanya tisztában van a szoptatás fontosságával, a hozzátáplálás lépcsőiről is egyre többet olvashatunk, csak úgy, mint a tejalapú táplálás jelentőségéről 12 hónapos korig.

2010.11.04 09:00ma.hu

Az első 1 év elteltével azonban hajlamosak vagyunk lazábbra engedni a táplálkozási gyeplőt, mivel a gyerek most már „mindent ehet”.

Ez a kijelentés részben igaz, hiszen a gyermeknek vannak már fogai, melyekkel mindent elrághat, de szervezetét igen megterhelheti a felnőtt menü, amely nem megfelelő arányban tartalmazza mindazokat a tápanyagokat, melyekre egy kisgyermeknek szüksége van.

A Magyar Gyermekorvosok Társaságának idei táplálkozási felméréséből kiderült, az 1-3 éves gyermekeket ma úgy etetjük, hogy jó eséllyel egészségtelen felnőtt válhat belőlük.

Az eredmények szerint számos olyan táplálási hibát vétünk ebben a kritikus életkorban, melyek komoly következményekkel járhatnak.

Érdemes odafigyelnünk arra, hogyan állítjuk össze gyermekünk étrendjét, hiszen a megfelelő arányok kialakításával számos hiánybetegséget, egészségügyi problémát megelőzhetünk.



Ha sorra szeretnénk venni a tápanyagokat, melyek kapcsán a legnagyobb az eltérés az ajánlott és a bevitt mennyiségek között, akkor a sóval kell kezdenünk.

Általános egészségügyi probléma Magyarországon, hogy túl sok nátriumot fogyasztunk. Ennek legfőbb forrása a konyhasó (nátrium-klorid), amelyet nem csak az ételek közvetlen sózásával, hanem az élelmiszerek sótartalmával is elfogyasztunk.

A gyermekorvosok kutatásából kiderült, hogy a kisgyermekek a napi só szükségletük (500mg) 300-400%-át fogyasztják el naponta. A hosszantartó túl sok nátrium fogyasztás emeli a vérnyomást és megterheli a kisgyermek veséjét.

A sok só a vér sűrűségét emeli meg. A szervezet erre úgy reagál, hogy szomjas lesz, és sok vizet iszik, amíg a vér sűrűsége helyreáll, de ennek következtében megnő a keringő vér mennyisége az erekben. Több vér egy zárt rendszerben emeli a nyomást, a vérnyomást.

Ezért ügyelnünk kell arra, hogy gyermekünk ne fogyasszon túlzottan sós ételeket az első három évben, ezzel nem csak a magas nátrium bevitelt kerülhetjük el, de kialakíthatjuk a pici felnőttkori ízlését is.

A kalciumról

A kalcium megfelelő felszívódása érdekében kerülni kell a magas foszfor tartalmú élelmiszereket, ugyanis a foszfor és a kalcium ugyanazon az úton szívódik fel, így akadályozzák egymás hasznosulását.

Magas foszfor tartalmú élelmiszerek pl. a zsíros sajtok, kakaó és az abból készült élelmiszerek, kólafélék, kávé.

Kalcium

A szervezet csont, fog fejlődéséhez elengedhetetlen a kalcium. Sajnos, a vizsgálati eredmények alapján a kisgyermekek 30%-a kevesebbet fogyaszt, mint a napi szükséglet 70%-a, ami súlyos problémákat vetít előre. Kalcium hiányos táplálkozás esetén a fogak, és a csontok sűrűsége csökken, ami korai csontritkuláshoz vezethet.

Ma már az is bizonyított, hogy magas vérnyomás betegség kialakulása gyakoribb a túl kevés kalciumot fogyasztók között. A hazai táplálkozási ajánlások szerint már 1 éves kortól napi 4-5dl tejalapú italt vagy annak megfelelő tejterméket (3dl joghurt/kefir vagy 50g túró vagy 20-30g sovány sajt) kell fogyasztanunk egész életen át, hogy csontjaink elég erősek maradjanak.

Ebben a korban még kiemelten fontos a tejalapú táplálás. A túl korai tehéntej adás fokozza bizonyos betegségek (allergia, cukorbetegség) kialakulását.

Ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a kicsi 2-3 éves kora előtt ne fogyasszon rendszeresen tehéntejet.

A gyermekorvosok a tej pótlására tejalapú gyerekitalt javasolnak, mert ennek kalcium tartalma megfelelő. A kalcium forrásai a tejtermékek, tejalapú gyermekitalok, mák, szezámmag.

Vas

A vas egyik legfontosabb szerepét a vérképzésben tölti be, de ezen felül kisgyermekkorban az agy és az idegrendszer, tehát a szellemi fejlődésben is aktívan részt vesz. A vizsgálat eredményei szerint a kisgyermekek 80%-a vashiányosan táplálkozik.

A gyerekek harmada pedig kritikusan alacsony vasmennyiséget fogyaszt. Bár a vasszint utólagos kezeléssel helyreállítható, de a vashiány következményei visszafordíthatatlanok lehetnek. A megoldás a csecsemő- illetve a kisdedkori vashiány megelőzése, mégpedig vasban dús étkezéssel Vasban gazdag élelmiszerek közé tartoznak pl. a májfélék, vörös húsok, brokkoli, lencse, tejalapú gyerekitalok, mák, stb. A vas felszívódásáról azonban tudni kell, hogy az állati eredetű élelmiszerekből hasznosul a leginkább, azaz 15%-ban, míg a növényekből csupán kb. 5%-uk. Ezen felül a vasban gazdag növények (pl. spenót) oxálsavat is tartalmaznak, mely meggátolja a vas felszívódását.

Tehát, a vasat megfelelő mennyiségben tartalmazó étrend minden esetben tartalmazzon állati eredetű élelmiszereket!

A tehéntejben nagyon kevés a vas, ráadásul a túl korai tehéntej adás fokozhatja az allergia és a cukorbetegség kialakulását, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a kicsi 2-3 éves kora előtt ne fogyasszon rendszeresen tehéntejet.

Ahhoz, hogy elkerüljünk a vashiányt, 1 éves kor felett helyettesítsük a tejet tejalapú gyerekitallal, mely megfelelő mennyiségben és jól felszívódó formában tartalmazza a vasat.

D-vitamin

A kutatás eredményei alapján a gyerekek 90%-a kevesebb D-vitamint fogyasztott, mint szükséges. A kalciummal együtt a csontok és fogak fejlődésében fontos zsíroldékony vitamin, hiánya csontfejlődési zavarokhoz vezethet.

A D-vitamin a nap ultraibolya sugárzásának hatására a bőrben is képződik elő-vitaminjából.

Megfelelő táplálkozással és kis napozással könnyen gondoskodhatunk a D-vitamin bevitelről. D-vitamin elő-vitamin forrásai pl. a tengeri halak (hering, lazac, makréla, szardínia), D-vitamint tartalmazó margarinok, tőkehalmáj olaj, tojássárgája, gyermekek számára készült termékek, tejalapú gyerekitalok.

A D-vitamin a kalcium felszívódásában is fontos, segítő szerepet játszik. Az egészséges felnőttkor gyökerei a gyermekkorban találhatóak meg, ezért fontos, hogy gyermekünk étrendjét az első három évben megfelelően alakítsuk ki. A gyerek nem kis felnőtt, ezért nem eheti azt, amit szülei.

Ha már kicsi kortól kezdve odafigyelünk a kicsik, vas, kalcium és D-vitamin bevitelére, akkor nagy eséllyel olyan hiányállapotokból eredő betegségeket előzhetünk meg, melyek a későbbi egészségre is kihathatnak.

A só megfelelő adagolásával pedig már kicsi kortól egészséges irányba formálhatjuk gyermekünk ízlését.

Nézzük meg a termékek csomagolását, és válasszunk olyan gyermekek számára készült termékeket, melyek a megfelelő arányban tartalmazzák a szükséges tápanyagokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.