Az alacsony jövedelműek túlsúlyosak

Több az elhízott gyerek a szegény családokban

A rosszabb szociális körülmények között élő családokban több az elhízott gyerek - állapította meg egy, a kaliforniai tizenévesek vizsgálatával készült tanulmány, amely az American Journal of Public Health című folyóiratban jelent meg.

2010.10.06 18:00MTI

Hosszú évszázadokon át a gazdag családok tagjait erról lehetett megismerni, hogy jól tápláltak, sőt kövérek voltak.

Ma ennek legtöbbször a fordítottja igaz: a társadalom felső rétegeihez tartozók tudatosabban élnek, az alacsony jövedelműek pedig sokszor túlsúlyosak.

Susan Babey és munkatársai évek óta foglalkoznak az elhízás, különösen a fiatalkori elhízás kérdéseivel. Most közölt cikkükben arról a vizsgálatról számolnak be, mely 17 535, kaliforniai serdülő adatain alapult.

A tizenévesek nemcsak testsúlyukról és magasságukról számoltak be, de a kutatókkal családjuk anyagi helyzetét is ismertették.

A munka 2001-ben kezdődött, és a résztvevők egészségére vonatkozó információk gyűjtése további hat éven keresztül folyt.

Mint kiderült, a rossz anyagi helyzetben élő tizenévesek körében az elhízottság aránya még ez alatt az aránylag rövid idő alatt is jelentősen megnőtt.

A rossz anyagi helyzetben élő gyerekek körében az elhízottság kétszeresére nőtt a hat év alatt. A jómódú gyerekek ebben az időszakban általában nem híztak. A különbség elsősorban a fiúkra volt jellemző.

A jelenségre ugyanezen munkacsoport tavaly megjelent dolgozata szerint elsősorban a szülők példamutatása felelős.

Például a sok cukros italt fogyasztó szülők gyerekei negyven százalékkal többször "üdítőznek", mint az egészségesebb életmódot folytató családokban élők.

Azok a tizenévesek, akik azt látják, hogy szüleik naponta ötször esznek gyümölcsöt vagy zöldséget, 16 százalékkal többször teszik meg ezt maguk is, mint azok a gyerekek, akiknek otthonában ez nem mindennapos szokás.

Csaknem minden második serdülő, a csoport 48 százaléka járt naponta gyorsétterembe, akiknek szülei maguk is így étkeztek.

"Vizsgálataink azt jelzik, hogy a gyerekkori elhízás kezelése a szülőknél kezdődik"
- írják a kutatók a dolgozat összefoglalásában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.