Rendszeres mozgással lassíható

Megelőzhetők a mozgásszervi problémák- eláruljuk hogyan!

Az évek múltával elkerülhetetlen a mozgásszervi problémák jelentkezése. Kevesen tudják azonban, hogy megfelelő és rendszeres mozgással, valamint a szükséges anyagok bevitelével a folyamat lassítható.

2010.09.16 13:00ma.hu

Az egyik legfontosabb feladat a kalcium pótlása, amely a csontok szilárdságáért felel, és számos biokémiai folyamatban is részt vesz. A kalcium tápanyagokból való felvételéhez és beépüléséhez D-vitaminra is szükség van, amely kutatások szerint az immunrendszer erősítésében is szerepet játszik.

Amennyiben a szervezet nem rendelkezik elég felhasználható kalciummal, úgy azt a csontokból vonja el, ezért azok törékennyé válnak. Szervezetünk a napi bevitt tápanyagoknak csak kis százalékát hasznosítja, és ez a változás korában – a hormonháztartás felborulása miatt – még inkább igaz.

Az időskori változások mellett kockázati tényező lehet az ülő-, illetve a megterhelő fizikai munka okozta nem megfelelő testtartás, a sérülések, az ásványi anyagok és létfontosságú vitaminok hiánya, vagy a hosszú ideig tartó hormonkezelés, amelynek hatására a csontok sűrűsége csökken. A súlyos problémák és fájdalmak elkerülésére mindenekelőtt az életmód-váltást javasoljuk, de ezen túlmenően is érdemes néhány egyszerű praktikát betartani.

Táplálkozzunk egészségesen, például főzzünk gyakran csontlevest, melynek kalcium-tartalmát egy evőkanál ecet hozzáadásával növelhetjük, minthogy ennek révén a levesben fövő csontokból nagyobb mennyiségű kalcium oldódik ki.

A káros szokások (dohányzás, alkoholfogyasztás) elhagyása, a stressz kerülése javítja a vérkeringést, s ezáltal a tápanyagok könnyebben eljutnak minden létfontosságú szervhez.

Ne hanyagoljuk el a rendszeres mozgást, de ügyeljünk arra, hogy kíméletes sportot válasszunk. Érdemes uszodába látogatni, mivel a vízi gyakorlatok kímélik az ízületeket, vagy otthon könnyű talajtornát végezni.

A tavasz beköszöntével a néhány perces lassú séta is megfelelő lehet, de vigyázzunk, mert a napsütés ellenére a levegő még hideg, ezért öltözzünk melegen és rétegesen, így védve ízületeinket a megfázástól.

Akinél komolyabb problémák jelentkeznek, mindenképpen konzultáljon orvosával, minthogy számos étrend-kiegészítő készítmény szedésével segíthetjük a könnyed és fájdalommentes mozgást.

Vitaminok fontossága

A csontok összetétele az életkor előrehaladtával előnytelenül változik, ezért ajánlatos a kálcium fokozott mértékű pótlása, de eredményes beépüléséhez egyéb anyagokra is szükség van.

Így például D-vitaminra, mely részt vesz a csontok és a fogak épségének megőrzésében. Ehhez nyújt segítséget az Omega-3 mélytengeri halolaj és grapefruit szirup, mely A-, C- és D-vitamin, valamint omega-3 zsírsavtartalmának köszönhetően hozzájárul a szervezet kiegyensúlyozott működéséhez.

Forrás: www.drchenpatika.com

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.