Orvosi célokra - legálisan
Marihuánaültetvények létesülhetnek Kaliforniában
Marihuánaültetvények létesülhetnek Kaliforniában, miután Oakland város megszavazta az orvosi célokra már legálisan használható kábítószer tömeges termesztését.
2010.07.22 15:37MTIA testület a héten öt igen, két nem és egy tartózkodással fogadta el a kenderültetvények létesítéséről szóló javaslatot, amelyet, ha a július 27-én esedékes meghallgatáson is elfogadnak, akkor jövőre a San Franciscó-i öbölben található Oakland lehet az első amerikai város, ahol a növényt ipari méretben is termeszthetik.
Az igennel szavazók azzal érveltek, hogy az ültetvény után fizetett adó jelentős segítség lehet a költségvetési hiánnyal küszködő városnak. Ráadásul más amerikai városok is a kannabisz termesztésének engedélyezését fontolgatják, miután több államban is engedélyezett a növény gyógyászati célú alkalmazása.
Az orvosok szerint ugyanis a növény hatóanyaga alkalmas például a rákos betegek kemoterápiás kezelése során fellépő táplálkozási nehézségek kezelésére, illetve a zöldhályogos (glaukómás) betegek szemében a látóidegek sérülését okozó csarnokvíz nyomásának csökkentésére. Az ipari termelés elellenző kistermelők attól félnek, hogy kiszorulnak majd a piacról.
A kaliforniaiak pedig novemberben még arról is szavazni fognak, hogy ne csak a betegek, hanem bárki - aki elmúlt 21 éves - legfeljebb 28 grammnyi marihuánát tartson magánál és saját célra legfeljebb 2 négyzetméteres területen kendert is ültethet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06