"Csak" beütötte a buksiját

A gyerekek egyszerű fejsérüléseinél ritka az agyi károsodás

A kisgyerekes szülők számára megnyugtató megállapítást tettek kanadai kutatók, akik szerint a kisebb, például esésből eredő fejsérülések igen ritkán vezetnek agykárosodáshoz a gyerekeknél.

2010.06.22 11:36MTI

Míg a felnőtteknél a fej ütődése, egy kisebb baleset is potenciálisan halálos agyvérzést válthat ki, ez a jelenség rendkívül ritka a gyerekeknél a Pediatrics című szakfolyóiratban hétfőn közzétett vizsgálat eredménye szerint.

David Johnson, a Calgary Egyetem munkatársa csoportjával 18 ezer gyereksérülés adatait gyűjtötte össze nyolc év alatt. A gyerekek mindannyian sürgősségi ellátásra kerültek orvoshoz szerte Calgaryban, és diagnózisukban kisebb fejsérülés szerepelt.

Ez azt jelenti, hogy ezeknél a gyerekeknél nem jelentkezett emlékezetvesztés, és egy percnél hosszabb időre nem vesztették el eszméletüket.

A gyerekek közül senkinél nem jelentkezett az első vizsgálatot követő hat órán túl tudatzavart okozó agyi vérzés. Öt esetben fordult elő olyan, később jelentkező vérzés, amely tudatzavart nem okozott, ez háromtízezrelékes arányt jelent.

A szakemberek megnyugtatják a szülőket, hogy amennyiben egy esés után - melyben a gyerek beütötte a fejét - nem hány, éber és közreműködő, akkor nincs ok aggodalomra későbbi agykárosodás miatt.

Egyúttal hangsúlyozzák, hogy különösen a kisebb gyereket érdemes amint lehet orvosnak is megmutatni, hogy már az első tüneteket is megfelelően értékeljék.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.