A 20-as éveinkig
Tápanyag- és folyadékszükséglet változása különböző életszakaszokban - a nő oldaláról 1. rész
Míg egy világrajött kislányból kamasz, majd fiatal nő, korosodó hölgy válik, teste számtalan izgalmas változáson megy keresztül. Ezzel párhuzamosan szervezetének tápanyag- és folyadékszükséglete módosul, amelyhez ideális esetben alkalmazkodik táplálkozásával is.
2010.06.14 13:45ma.hu/táplálkozási akadémiaAz első 20 év nagy változásai
Az újszülöttek testének kb. 70%-a víz, mely később az élet előre haladtával csökken. A legtöbb létfontosságú folyamat vizes közegben megy végbe, így érthető, miért fontos a szervezet megfelelő hidratáltsága. Emellett már csecsemőkorban szakaszosan megindul a női nemi hormon termelődése, mely az 5.-6. hónap körül leáll, majd 9-11 éves korban folytatódik.
Ekkor válnak a lányok nemileg éretté, felgyorsul a növekedés, kifejlődnek a másodlagos nemi jellegek. Legszembetűnőbb a testalkat változása, szőrzet megjelenése az intim területeken, ill. a hangulatingadozások. A növekedésért felelős hormontermelés mély alvásban a legintenzívebb, ami jó összhangban van a fejlődő szervezet fokozott alvásigényével.
A nővé válás kellemetlen velejárója: a menstruáció
A menstruációs görcsök enyhítésének egyik legjobb módszere a rendszeres étrend; kis mennyiségű, könnyen emészthető élelmiszerek fogyasztása. Erős vérzés esetén érdemes rendszeresen több vasban gazdag húsféleséget enni, nagy C-vitamin és folsav tartalmú zöldségekkel, gyümölcsökkel kiegészítve.
Bizonyos ásványi anyagokból (magnézium, kalcium) szintén növekedhet a szervezet igénye, mely fedezhető például a tejtermékekből, zöldségekből.
Táplálkozási zavarok, önértékelési problémák
A fiatal lányok körében egyre gyakrabban jelennek meg táplálkozási zavarok, melyek kialakulásának okai lehetnek a média által közvetített példaképek, a kortársak kritikái, de nem elhanyagolható a szülők szerepe sem (magasabb társadalmi szintű családokban a nagyobb elvárások, bizonyítási vágy miatt jellemzőbb az előfordulás).
Lelki egyensúly, stabil családi háttér és egészséges szervezet esetén leredukálható ezen betegségek kialakulásának a valószínűsége.
Folytatjuk...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06