H1N1: még nincs vége!
A H1N1 influenza továbbra is veszélyezteti a fiatalokat
A H1N1 pandémiás influenza olyan súlyosságú, mint az 1957-es és 1968-as világjárvány volt, és továbbra is fenyegetést jelent, különösen az egészséges fiatalok számára - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgősségi bizottságának elnöke.
2010.04.16 10:22MTIJohn Mackenzie, a tanácsadó testületet vezető ausztrál szakértő azt is elmondta, nem tud róla, hogy a 15 tag bármelyikét azzal a céllal közelítették volna meg gyógyszercégek, hogy befolyásolják döntéshozatalukat.
A világjárványt áttekintő tanácskozás után Mackenzie elmondta, hogy a pandémia "sokkal súlyosabb, mint az emberek vélekednek róla", mert a népesség egy igen fontos csoportját, a fiatal, egészséges embereket veszélyezteti.
Az ENSZ szakosított szervezete, a WHO adatai szerint aH1N1-influenza halálos áldozatainak száma eddig hivatalosan 17 700, ám legalább további egy-két évre van szükség a valós adatok megállapításához.
A WHO szerint az 1957-es és 1968-as világjárvány 2, illetve 1 millió ember életét követelte, a szezonális influenza évente mintegy 500 ezer ember halálát okozza, akik 90 százaléka gyenge egészségű, idős ember.
A sürgősségi bizottság úgy döntött, hogy még fenntartja a pandémia megjelölést, egyelőre nem javasolja a WHO főtitkára, Margaret Chan számára, hogy "világjárvány utáni" fázis kimondásáról döntsön.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06