Szomorú cigisek
Többet füstöl, aki depressziós?
A depresszióban szenvedő felnőttek kétszer nagyobb valószínűséggel dohányoznak és többet is, mint a nem depressziós emberek - mutatta ki egy szerdán közzétett amerikai tanulmány.
2010.04.15 10:23MTIA húsz év fölötti, depresszióval küzdő emberek 43 százaléka cigarettázik, míg a nem depressziós felnőtteknek 22 százaléka, derült ki az Egyesült Államok országos egészségügyi statisztikai rendszeréből származó adatok felhasználásával készült elemzésből.
A most ismertetett jelentést Laura Pratt és Debra Brody, a központ szakértői készítették. A jelenség a 40 és 54 év közötti férfiak, valamint a 20 és 39 év közötti nők körében volt a leginkább egyértelmű. A férfiaknál a 40-54 éves korosztályban a depresszióval élőknek több mint fele dohányzott, míg az ilyen problémával nem küzdőknek kevesebb mint negyede. A nőknél a 20-39 éves korcsoportban 50, illetve 21 százalék volt az arány. Tíz depressziós ember közül három napi egy doboz cigarettánál többet szívott, ez csaknem duplája annak a mennyiségnek, melyet a nem depressziós dohányosok szívtak el naponta.
Az ébredést követő öt percen belül rágyújtott a depressziós emberek 51 százaléka, míg a nem depressziós dohányosoknak 30 százaléka. A depresszió tünetei között van az alvási és étkezési szokásokban történt változás, a csökkent nemi vágy és állandósult fáradtság, valamint az értéktelenség érzése és a bűntudat.
A dohányzó amerikai felnőttek száma négy évtized alatt felére csökkent, ám még most is minden ötödik amerikai cigarettázik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06