Alvás közben tanulni lehet

Alvás, mint a memóriabővítés alapköve

A mély alvás fontos időszak a memóriabővítés szempontjából: ilyenkor vésődnek be ugyanis a napközben elraktározott információk.

2009.11.24 15:30medipress.hu

Kutatók szerint a hangok a mély alvás ideje alatt is elérik az elmét, és segítik a hozzájuk kapcsolódó tartalmak rögzülését.

A chicagoi Northwestern Egyetem kutatói ötven tárgyat mutattak be egy képernyőn a vizsgálatukban résztvevők számára, és minden tárgyhoz lejátszották a megfelelő hangot is, így például a macskához a nyávogást, a teáskannához pedig a fütyülést. Később a hangok közül néhányat megismételtek akkor, amikor a résztvevők mélyen aludtak. Bár ezek a hangok nem tudatosultak, a hozzájuk tartozó tárgyakra később jobban emlékeztek a vizsgálati személyek.

Az eredmények alapján az elménk nem zárkózik el teljesen a külvilágtól még mély alvás közben sem, következtetett John Rudoy, idegtudományokkal foglalkozó kutató, a témában megjelent közlemény első szerzője. Alvás közben bármit feldolgozhatunk a nap eseményei közül, véli Ken Paller is, a cikk egy másik szerzője, a Weinberg Művészetek és Tudományok Iskola (Northwestern Egyetem) pszichológia professzora. A vizsgálat során azonban a kutatók döntötték el, hogy önként jelentkezőik mely memóriatartalmakat aktiválják. A Science novemberi számában megjelenő cikk további bizonyítékot szolgáltat arra, hogy agyunk nagyon is aktív álmunkban, és hogy a mély alvás időszaka fontos a memóriatartalmak bevésődéséhez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.