Növelhetik a csonttörések esélyét?
A gyomorsav gondoskodik az erős csontokról
Az egészséges csontoknak savas gyomorra van szükségük - ezt sugallja egy új kutatás. A gyakran alkalmazott savlekötő gyógyszerek ugyanis, mint például a protonpumpagátlók, növelhetik a csonttörések esélyét. 2006-ban már kimutatta egy brit tanulmány, hogy az ilyen gyógyszert szedő betegeknél gyakrabban fordul elő csípőcsonttörés, majd ezt további kutatások is alátámasztották.
2009.05.23 12:22MTIA gyógyszergyártók azonban felhívták arra a figyelmet, hogy egyik kutatás sem mutatott ki ok-okozati összefüggést. A hamburg-eppendorfi egyetemi klinika kutatói most első ízben találtak erre az összefüggésre utaló jeleket, eredményeiket a Nature Medicine című szaklapban publikálták.
Olyan egereket és embereket vizsgáltak, akiknél a Tcirg 1 gén mutációja fordult elő. Ez a gén felelős egy, a gyomorsav előállításában szerepet játszó protonpumpa egyik alegységének az előállításáért. Amennyiben a pumpa nem működik, kevesebb sav termelődik - csakúgy, mint a protonpumpagátlók szedésekor. A defektes génnel rendelkező egerek és emberek gyomrának magasabb volt a pH-értéke, tehát kevésbé volt savas. Ezen kívül megállapították a kutatók, hogy az érintettek csontjai kevésbé voltak kemények, mint a normál csontok. A kutatók egyszerű magyarázattal szolgálnak erre. A kalcium elsősorban kalcium-karbonátként van jelen a táplálékban. Ahhoz, hogy a szervezet hasznosítani tudja, ki kell vonni a vegyületből, méghozzá savval.
A hibás protonpumpával rendelkező egerek nagyrészt újra kiválasztják a kalciumot, így a vér kalciumszintje csökken - magyarázza Michael Amling, a kutatás vezetője.
Ezért a szervezet a csontokhoz nyúl kalciumért, hogy a szükséges kalciumszintet fenntarthassa a vérben. Elméletüket bizonyítandó, a kutatók a defektes egereknek kalcium-glükonátot adtak. Ebben a formában közvetlenül hasznosítani tudja a szervezet a kalciumot.
És valóban, az egereknek nem csökkent a csonttömege. Amennyiben azonban kalcium-karbonáttal dúsították a táplálékukat, törékenyek maradtak a csontok.
Amling szerint ez világosan bizonyítja, hogy a protonpumpagátló és hasonló gyógyszerek gyengítik a csontokat. Amling már hasznosítja is a frissen szerzett tudást: protonpumpagátlókat szedő betegeit kalcium-glükonáttal kezeli. Sok választási lehetősége nincs, mivel Európa szinte összes kalciumkészítménye kalcium-karbonátot tartalmaz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06