Életmód
Egyre több fiatal küzd szorongással az Egyesült Államokban
Felmérés.
2023.04.30 17:28MTIA koronavírus-járvány idején az amerikai tizenévesek növekvő arányban élték át a reménytelenség érzését, és különösen a lányok körében egyre többen fontolgattak komolyan öngyilkosságot - derül ki az amerikai szövetségi Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention - CDC) felméréséből.
A CDC kétévente elvégzett kutatása alapján 2021-ben a középiskolás lányok 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy komolyan foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, míg 2019-ben ez az arány még 24 százalék volt. A fiúk körében az arány 14 százalék és 2011 óta gyakorlatilag állandó. A lányok csaknem 24 százaléka tervet készített, és több, mint 13 százalék megpróbált önkezével véget vetni életének 2021-ben.
Az amerikai 14-18 évesek 42 százaléka éli meg tartósan szomorúság és kilátástalanság érzését, a lányok 57, míg a fiúk 29 százaléka küzd ezzel. A felmérésből kiderül, hogy a depressziós érzésekkel küszködő lányok aránya 2019-ről 2021-re nagymértékben, mintegy 15 százalékponttal emelkedett, míg a fiúk körében a növekedés mérsékelt volt.
Az elemzés szerint a járvány alatt az iskolák bezárása idején a lányok nagyobb eséllyel szigetelődtek el társaiktól, miközben a fiúk számára többi között az internetes videójátékok népszerűsége segíthetett, és pótolhatta a társas kapcsolatok hiányát.
A felmérésből az is kiderül, hogy a középiskolás diákok szexuális kapcsolatai is ritkábbá váltak. 2021-ben a középiskolások 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy volt már része szexuális együttlétben, szemben a 2019-es 38 százalékkal. Az arány 2011 óta folyamatosan csökken, amikor a 14-18 éves amerikai középiskolások még 47 százaléka mondta azt, hogy életében volt már szexuális kapcsolata.
A fiatalok csökkenő mértékben vallják magukat heteroszexuálisnak. 2021-ben mintegy 75 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy kizárólag az ellenkező nemhez vonzódik, és több, mint 24 százalék azt mondta, hogy az LMBTQ-közösséghez tartozik. 2019-ben az amerikai középiskolások még 89 százaléka válaszolt úgy, hogy heteroszexuális.
Az amerikai fiatalok viselkedését érintő kockázati felmérés (Youth Risk Behavior Survey) kétévente készül el. 2021-ben 17 ezer 14-18 év között középiskolás vett benne részt, önkéntes alapon, szülői engedéllyel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:00 Rétvári Bence: a kormány célja, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést
- 12:50 Újabb kétszáz budapesti kukára kerül fedő a madarak miatt
- 12:21 Orbán Viktor a Deutsche Telekom vezérigazgatójával tárgyalt
- 12:13 Emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a mexikói hatóságok
- 11:30 Szimulációban megölte kezelőjét egy MI-vezérelte drón
- 11:24 Felmászott egy pucér férfi a Szent Péter-bazilika főoltárára
- 10:38 Szexet ajánlott egy apácának, majd egy kislánynak egy férfi Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06