Életmód

Naponta legalább öt óra alvás csökkentheti a betegségek kockázatát 50 év felett

Arra már van bizonyíték, hogy az alvás segíti a test és az agy regenerálódását és megújulását, de az továbbra is rejtély marad, miért számít pontosan az, hogy hány órát alszik valaki.

2022.10.20 05:30MTI

Naponta legalább öt óra alvás csökkentheti számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát 50 év felett - derült ki egy hosszú távú, nagy léptékű új kutatásból, amelyről a BBC közölt összefoglalót a honlapján.

Amellett, hogy az egészségügyi problémák megzavarhatják az ember éjszakai alvását, már önmagában a nem megfelelő mennyiségű alvás is intő jel, sőt kockázat lehet. Arra már van bizonyíték, hogy az alvás segíti a test és az agy regenerálódását és megújulását, de az továbbra is rejtély marad, miért számít pontosan az, hogy hány órát alszik valaki.

A PLoS Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői 8 ezer brit köztisztviselő egészségügyi állapotát és alvási szokásait követték nyomon kikérdezéssel, egyes esetekben pedig alvásfigyelő okosórák használatával. Húsz éven keresztül figyelték, hogy a résztvevők közül kinél alakult ki valamilyen krónikus betegség, például cukorbetegség, rák vagy szívbetegség.

Kiderült, hogy azoknak, akik 50 éves koruk körül naponta 5 órát vagy annál kevesebbet aludtak éjszakánként, 30 százalékkal nagyobb eséllyel lett valamilyen egészségügyi problémájuk, mint azoknak, akik napi 7 órát aludtak. A tanulmányból az is egyértelművé vált, hogy azok, akik kevesebbet aludtak naponta, nagyobb eséllyel haltak meg a vizsgálat ideje alatt, többségében krónikus betegségeik következtében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.