Kemény szavak a pszichiátertől
Csernus Imre: régóta a katasztrófa felé haladunk
A pszichiáter szerint a járvány miatt a nagyvárosban élők a lakásukban ragadtak, ott pedig a ki nem mondott félelmeikkel konfrontálódtak, így a feszültség továbbra is ott maradt bennük.
2022.06.27 07:40ma.huŐ maga Budapestről Noszvajra költözött, mert egyre jobban zavarta a nagyvárosi lét: az, hogy az emberek jó része állandóan rohan, ingerlékeny, frusztrált, feszült, nyugtalan.
"Ez a felismerés nem tetszett, elkezdtem nem jól érezni magam. Amellett, hogy egyébként semmi bajom Budapesttel, nagyon szép hely gyönyörű épületekkel, ma is bármikor szívesen vagyok ott rövid ideig" - fogalmazott a pszichiáter.
"A nagyvárosi ember életében a járvány éppen hogy nem tett jót. Azért nem, mert pont egy olyan életelemét szüntette meg, ami miatt olyan sokan nagyvárosban laknak. A nyüzsgés, a »fontos vagyok, megállás nélkül élményeket szerzek« érzete egyik pillanatról a másikra megszűnt, rengetegen bezáródtak a kis lakásukba" - összegezte Csernus a Mandinernek.
A karantén szerinte lehetőség volt egy másfajta élet kezdetére, ez a katarzis azonban nem jött létre, így a feszültség továbbra is ott maradt bennük.
"Ezt mi sem mutatja jobban, mint amikor jön a hétvége, az emberek vidékre utaznak, vagy ha csak egy napra is bezárnak a boltok, mindent felvásárolnak, mintha a világvégére készülnének. Ezzel elfedik a kényelmetlen érzéseket, félelmeket, és aztán jönnek a pánikreakciók és az alvásproblémák" - véli a szakértő, aki úgy látja: régóta a katasztrófa felé haladunk. A változást viszont csak úgy lehet elérni, ha az ember rendbe teszi magát belül, és utána, ha felismer valamit, akkor azon változtat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


