Háború
Szakpszichológus: életkoruknak megfelelően kell a gyerekekkel beszélni a háborús történésekről
A nyers képi világ rossz hatással van a gyerekekre.
2022.02.28 06:30MTIAz életkoruknak megfelelően kell beszélni a háborús történésekről a gyerekekkel, azonban a híradásokban megjelenő képi világot nem feltétlenül kell és szabad eléjük tárni - erről Földi Rita klinikai szakpszichológus beszélt az M1 vasárnap reggeli műsorában.
A szakember szerint nem tudjuk és nem is kell a gyereket elzárni a tényektől, hiszen óhatatlanul is hall dolgokat, azonban érdemes a tényekre szorítkozni, azokat tömören elmondani neki életkorának megfelelően. Már egy 5-6 évesnek is el lehet mondani, hogy háború van, ezért embereknek el kell elhagyniuk otthonaikat, tehát minden olyan dologról lehet beszélni, amit megért, de mélyebben nem kell taglalni a helyzetet - mondta.
Ezzel kapcsolatban hozzátette, a szörnyűségeket, a halottak képeit nem kell mutogatni a gyerekeknek, mert a nyers képi világ rossz hatással van rájuk, azok visszajöhetnek álmukban, vagy behelyettesítik azokat a saját életükbe, tehát az ezzel való szembesítés még korai a gyerekeknek.
Földi Rita megjegyezte, "mindenkinek okos, értelmes és kérdéseket feltevő gyereke van", de a felnőtteknek tisztában kell lenniük, hogy a gyerek kognitív képességei nincsenek azon a szinten, hogy minden összefüggést és a vészhelyzet nagyságát valósan felmérje.
Azt javasolta, hogy lehetőség szerint ne a gyerek előtt beszéljenek a felnőttek a háború részleteiről, de ha a gyerek kérdez, arra válaszoljanak, életkorának megfelelően. Hazudni, letagadni nem szabad semmit - mondta.
Földi Rita szerint hasznos lehet a gyerekben rejlő szorongás "súlypontját" a segítségnyújtás felé helyezni, így meg lehet beszélni vele, hogy a már nem használt játékait, ruháit felajánlhatja azon gyerekek számára, akiknek el kellett jönniük otthonról.
A szakember szerint, ha az iskolában, az osztályban téma a háború, akkor a pedagógussal lehet erről beszélni, de direkt behozni az osztálybeszélgetésekbe nem kell a témát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06