Fogyasztóvédelem

ITM: az arckrémek többségénél joggal szerepel a csomagoláson, hogy természetes

Közel nyolcvanféle kozmetikumból eddig mindössze egy gyártója nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy terméke valóban természetes lenne.

2021.07.27 21:30MTI

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés szerint a "natúr", "bio" vagy "vegán" megjelölések többnyire joggal szerepelnek az arckrémek csomagolásán - közölte az ITM kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint egyre több környezet- és egészségtudatos vásárló részesíti előnyben a natúr- és biokozmetikai termékeket is, amelyekből a kereslethez igazodva folyamatosan szélesedő kínálat érhető el az üzletekben. A "zöld" termékek iránti fogyasztói igény megnövekedése elvben magával vonhatná a környezetvédelemmel kapcsolatos túlzó, hamis, megtévesztő állítások elszaporodását. A vállalkozások a május-júniusi ellenőrzés tapasztalatai szerint tisztességesen járnak el, az árucikkeik természetes összetevőire, környezetkímélő előállítására vonatkozó tájékoztatásuk valós.

Az ITM által elrendelt vizsgálatban a fogyasztóvédelmi hatóság a gyártótól, tanúsítótól bekérte az adott termék minősítő tanúsítványát vagy egyéb igazoló dokumentumát, áttekintette a tanúsítók honlapján közzétett információkat. Az ellenőrzésekben érintett 79 bio, natúr vagy vegán jelölésű arckrém közül 27 terméket drogéria- vagy áruházláncok forgalmaznak. 28 arckrém webáruházakban, 24 pedig bioboltokban, gyógynövény-szaküzletekben, kozmetikai cikkeket árusító kis- és nagykereskedésekben kapható. A vizsgált termékek közül 27 hazai gyártású.

A gyártók és forgalmazók 75 termék esetében bemutatták az állításokat igazoló tanúsítványokat, két arckrémnél ez még folyamatban van. Egy esetben a címkén szereplő "bio" megjelölés nem biogazdálkodásból származó, hanem csak növényi eredetű összetevőket takart. A gyártó azonnal intézkedett a megtévesztő megnevezés pontosításáról. Mostanáig mindössze egyszer fordult elő, hogy a gyártó nem tudta dokumentumokkal alátámasztani az arckrém címkéjén szereplő állítást, amely szerint az 100 százalékban természetes összetevőket tartalmazna. A termékek tételes listája a Fogyasztóvédelmi Portálon érhető el.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közleményben elmondta: "a vizsgálat kiemelkedő eredménye, hogy tanúsító védjegy jogosulatlan használatával nem találkozott a fogyasztóvédelmi hatóság. A zöld állítások ellenőrzését termékcsoportoktól függetlenül folytatjuk. A kollégák szeptember végéig kutakodnak megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok után, elsősorban a környezetbarát, újrahasznosított termékeket árusító és csomagolásmentes boltokban. Az országos ellenőrzéssorozatban főként élelmiszerek, ruházati és háztartási-vegyipari cikkek környezetkímélő, fenntartható jellegére vonatkozó állítások valóságtartalmát vizsgáljuk".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.