Gasztro
Génmódosított lazac kerül az amerikaiak tányérjára
Miután az amerikai hatóságok engedélyezték az emberi fogyasztását, a héten már az amerikaiak tányérjára kerülhet a génmódosított lazac, amelynek piaci bevezetését korábban a pandémia miatt el kellett halasztani.
2021.05.28 16:18MTIAz AquaBounty Technologies Inc. biotechnológiai vállalat által előállított génmódosított lazacok tonnái indulnak el az éttermek és házhozszállító szolgáltatók felé. A vendéglátóhelyeken nem kötelező feltűntetni, hogy genetikailag módosított-e egy termék.
Az AquaBounty egy Indiana állambeli beltéri akváriumban, Albanyban tenyészti a gyorsan fejlődő, genetikailag módosított lazacokat. A módosított lazac kétszer olyan gyorsan fejlődik, mint a vadon élő, a piacképes méretet - 3,6-5,4 kilogrammos súlyt - 18 hónap alatt éri el 36 hónap helyett. Ráadásul kevesebb táplálékra van szüksége, mint a természetben élő példányoknak.
A génmódosított lazacok bojkottjára felszólító aktivisták ugyanakkor kampányt indítottak a vadon élő lazacok védelmében és az őslakosok fenntartható halászathoz fűződő jogainak megőrzése érdekében.
A kampányban dolgozó Jon Russell szerint a genetikailag módosított lazacok súlyos fenyegetést jelentenek az egészséges táplálékrendszerre. Nézeteik szerint tájékoztatni kell az embereket arról, hogy amit megesznek, az honnan származik.
Az AquaBounty viszont azzal érvel, hogy betegség- és antibiotikummentes lazacot forgalmaz, azt állítja, hogy termékének előállítása kisebb karbonlábnyommal jár, és nem szennyezi a tengeri ökoszisztémákat, mint a hagyományos tengeri ketreces tenyésztés.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


