Egészség
Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség között
Az eredmények megerősítették, hogy az A-s vércsoportú embereknél nagyobb valószínűséggel alakul ki vérrög, míg a nullás vércsoportúaknál fokozottabb az esélye a vérzési rendellenességek jelentkezésének.
2021.04.28 17:41MTIKapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.
Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a nullás vércsoportú embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki szív- és érrendszeri megbetegedés vagy vérrög, ugyanakkor nagyobb az esélyük a vérzési rendellenességekre, mint az A- vagy B-vércsoporttal rendelkezőknek. Más tanulmányok eredményei azt sugallták, hogy bizonyos vércsoportú emberek fogékonyabbak néhány fertőző betegségre - olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.
"Még mindig nagyon kevés információ áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy az RhD pozitív vagy RhD negatív vércsoportú emberek esetében fennáll-e bizonyos betegségek kockázata, vagy hogy még hány betegség állhat összefüggésben a vércsoportokkal" - mondta Torsten Dahlén, az eLife című tudományos lapban közölt tanulmány vezető szerzője.
A kutatók átfésülték a svéd egészségügyi nyilvántartásokat, több mint ötmillió ember adataira kiterjedően, és 49 betegséget hoztak összefüggésbe az AB0-rendszerrel, valamint egy továbbit az RhD-rendszerrel.
Az eredmények megerősítették, hogy az A-s vércsoportú embereknél nagyobb valószínűséggel alakul ki vérrög, míg a nullás vércsoportúaknál fokozottabb az esélye a vérzési rendellenességek jelentkezésének. Azt is igazolták, hogy a nullás vércsoportú nőknél nagyobb eséllyel alakul ki terhességgel összefüggő hipertónia.
Megállapították továbbá, hogy B-s vércsoport esetén kisebb a kockázata a vesekövek kialakulásának és, hogy az RhD pozitív nőknél ugyancsak nagyobb az esélye a terhességgel összefüggő hipertóniának.
A szakemberek szerint további tanulmányokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez és annak meghatározásához, hogy a különböző vértípusok és csoportok miként növelik bizonyos betegségek kockázatát, vagy vannak-e alternatív magyarázatok az összefüggésekre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


