Koronavírus-járvány
Hatékonyabb egyszerre két maszkot viselni a COVID-19 ellen, mint egyet
Ha helyesen viselik, a sebészi maszk fölött hordott textil maszk képes szűkíteni a maszk szélein lévő rést, ahol a vírusrészecskék bejuthatnak a szervezetbe.
2021.02.11 08:10MTIKét, egymáson viselt maszk hatékonyabb a koronavírus terjedésének lelassítására, mint egy maszk hordása - mutatták ki az MTI szerint az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szakemberei.
A központ szerdán tette közzé annak a laboratóriumi kísérletnek az eredményeit, amelyben két mesterséges fejet hat láb (mintegy 180 centiméter) távolságra helyeztek el egymástól, és azt vizsgálták, hogy az egyikük köhögésekor a levegőbe került, koronavírus-méretű részecskékből mennyit lélegzett be a másik.
A kutatók kimutatták, hogy ha egyetlen maszkot - legyen az sebészi vagy textilből készült - viselünk, az a felénk terjedő részecskék mintegy 40 százalékát gátolja meg abban, hogy belélegezzük.
Ha egy sebészi maszkra ráhelyeztek egy textil maszkot, a kettő a részecskék 80 százalékának a belélegzését tartóztatta fel.
Ha mind a kilélegző, mind a belélegző fejen két-két maszk volt, az a részecskék több mint 95 százalékának a belélegzését gátolta meg - mondta John Brooks, a CDC illetékese.
A kutatásnak vannak hiányosságai: a kutatók csak egyfajta sebészi maszkot és egyféle textil maszkot használtak, és így nem tudni, hogy ugyanezen eredményt kapnák-e más termékekre. "A kísérlet azonban megmutatta, hogy a maszk viselése hatékony, és akkor a leghatékonyabb, ha jól fedi az arcot és helyesen viselik azt" - hangsúlyozta Rochelle Walensky, a CDC igazgatója.
Ha helyesen viselik, a sebészi maszk fölött hordott textil maszk képes szűkíteni a maszk szélein lévő rést, ahol a vírusrészecskék bejuthatnak a szervezetbe - mutattak rá a szakemberek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06