Tudomány
A húsmentes étrend a csonttörés nagyobb kockázatával járhat együtt
Számos korábbi tanulmány azt mutatta, hogy a vegetáriánusoknak gyengébbek a csontjaik, mint a húsfogyasztó embereknek, ám az nem volt egyértelmű, hogy ez jelentősen befolyásolja-e esetükben a csonttörés kockázatát.
2020.11.23 17:38MTIA húsmentes étrend követői a csonttörés, különösen a csípőtörés nagyobb kockázatával nézhetnek szembe egy új, a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány szerint.
Az összefüggés hátterében az állhat, hogy a húsmentes étrendben kevesebb a kalcium és a fehérje, valamint, hogy az ilyen étrend követői gyakran vékonyabbak, így esésnél könnyebben sérülhetnek - olvasható a New Scientist című tudományos hírportálon.
Számos korábbi tanulmány azt mutatta, hogy a vegetáriánusoknak gyengébbek a csontjaik, mint a húsfogyasztó embereknek, ám az nem volt egyértelmű, hogy ez jelentősen befolyásolja-e esetükben a csonttörés kockázatát.
A BMC Medicine című orvosi szaklapban megjelent mostani tanulmány készítői az 1993-ban indított és csaknem 65 ezer ember bevonásával végzett oxfordi vizsgálatra (EPIC-Oxford) alapozták eredményeiket. Az EPIC-Oxford hosszú távon vizsgálta az alanyok étrendjét és egészségi állapotát.
Az eredmények szerint 2010-re a vegánok körében majdnem kétszer magasabb volt a csípőtörés kockázata, mint a húsfogyasztóknál, míg a vegetáriánusok és a peszketáriánusok - a növények mellett halakat és tengeri állatokat is fogyasztók - esetében nagyjából 25 százalékkal volt magasabb a kockázat.
A vegánoknál továbbá magasabb volt a bármilyen egyéb csonttörés kockázata, noha nem kimagaslóan: tíz év alatt ezer emberre vetítve mindössze hússzal több csonttörés volt a vegánok körében, mint a húsevőknél.
Az Oxfordi Egyetem kutatója, Tammy Tong szerint az étrendek elemzése azt mutatta, hogy a húsfogyasztók több kalciumot és fehérjét ettek. A kalcium a csontok fontos összetevője, a protein pedig segítheti a kalcium felszívódását az ételből. A szakember szerint ugyanakkor lehetséges, hogy a vegán étrendet követők kalciumszintje ma már magasabb, mint az 1990-es években, például a növényi alapú tejeknek köszönhetően.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06