Életmód

Semmittevési ösztöndíjat írt ki egy német egyetem

Több mint félmillió forintnyi euróhoz lehetett volna jutni, de a jelentkezési határidő kedden lejárt.

2020.09.16 18:22Mti

Sajátos pályázatot írt ki a Hamburgi Képzőművészeti Egyetem (HFBK), egyszeri juttatásként 1600 eurós (574 ezer forintos) semmittevési ösztöndíjra lehetett jelentkezni.

A világ minden részéből érkeztek jelentkezők - mondta el Friedrich von Borries, a projekt kezdeményezője a határidő letelte után.

A szokatlan felhívásra mintegy 1700-an jelentkeztek, a beadványok között több volt a komoly, mint a tréfás írás.

Borries elmondta, hogy az ösztöndíj nem egyfajta karriertámogatás, hanem inkább ösztönzés arra, hogy az emberek más irányba gondolkodjanak.

A jelentkezők közül a zsűri három nyertest fog kiválasztani november elejéig, mindegyikük kap majd 1600 eurót, ha a tétlenségi idő végén leadnak egy beszámolót.

A projekt a "Schule der Folgenlosigkeit. Übungen für ein anderes Leben" (A követkemények nélküliség iskolája. Gyakorlatok egy másfajta életért) című kiállítás része, melyet novemberben mutatnak be a hamburgi Iparművészeti Múzeumban. A felhívást világszerte nagy médiaérdeklődés kísérte, írt róla a The Guardian brit napilap, a BBC és a Fox News is. Borries elmondta, a projektről adott interjút indiai, kínai, orosz, bolgár és afrikai hírcsatornáknak is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.