Orvostudomány

Rekonstrukciós műtéten esett át a szétválasztott sziámi ikrek egyike

A dakkai kórházban szétválasztott sziámi ikrek egyike rekonstrukciós műtéten esett át, másikuk súlyos szövődmény után lábadozik.

2019.09.13 12:05MTI

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány közleményében azt írták, az alapítvány csapatának vezető orvosai - Pataki Gergely, Csókay András és Csapody Marcell - szeptember 9-én visszautaztak Dakkába, hogy felmérjék az augusztus elején szétválasztott bangladesi ikrek állapotát és megkezdjék a műtétsorozat negyedik szakaszának, a rehabilitáció és a koponyarekonstrukció tervezését, illetve kivitelezését.

Ez utóbbit Rabián - aki már öt nap után magához tért, s azóta fejlődik, beszél és játszik, így már elhagyhatta az intenzív osztályt - el is végezték; a gyermek ötórás plasztikai sebészeti beavatkozáson, koponyarekonstrukciós műtéten és hegplasztikán van túl. Az orvosok Pataki Gergely vezetésével szeptember 11-én végezték el a beavatkozást a kislányon.

Közölték azt is, hogy Rukiánál a szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel, aminek következtében az addig folyamatosan javuló állapotú, a tudathatárt elérő gyerek állapota jelentősen romlott, azonban végtagjait mozgatja, szemét kinyitja. Nála a felépülés várható mértékéről felelős nyilatkozat most még nem tehető - írta az alapítvány.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.