Életmód
Az éjszakai műszak nem növeli a mellrák kockázatát
A kutatócsoport megvizsgálta a mellrák előfordulás és nők által hetente ledolgozott éjszakai műszak átlagos száma közötti kapcsolatot.
2019.06.01 04:30MTINem növeli a mellrák kockázatát az éjszakai műszak - derítették ki egy nagyszabású, tíz éven át tartó kutatásban a londoni Rákkutató Intézet szakemberei, akik a British Journal of Cancer című folyóiratban mutatták be eredményeiket.
A cirkadián ritmusnak, a szervezet biológiai órájának a zavarát régóta kapcsolatba hozzák számos betegséggel, rendellenességgel. 2017-ben egy Egészségügyi Világszervezet (WHO) kinyilvánította, hogy a többműszakos munka valószínűleg rákot okoz. Az egyik elmélet szerint a mesterséges fényben az éjszaka dolgozóknál kevesebb melatonin hormon termelődik, ami növeli az ösztrogén hormon termelődését. Utóbbi hatással lehet az emlődaganat növekedésére.
A londoni Rákkutató Intézet szakemberei 102 869 nő adatait elemezték. Ez az eddig legátfogóbb tanulmány, amely az esetleges összefüggés feltárásáról készült. A részt vevő nők átlagéletkora a tanulmány kezdetén 45 év volt, és 17,5 százalékuk dolgozott rendszeresen éjszakai műszakban, este 10 és reggel hét óra között a vizsgált tíz évben.
A tanulmányozott több mint százezer nő közül 2059-nél fejlődött ki áttétes mellrák. A kutatócsoport megvizsgálta a mellrák előfordulás és nők által hetente ledolgozott éjszakai műszak átlagos száma közötti kapcsolatot.
"Azt találtuk, hogy nincs általános kapcsolat az elmúlt tíz évben éjszakai munkát végző nők és mellrákkockázatuk között" - idézte Michael Jonest, az intézet kutatóját a New Scientist című tudományos folyóirat.
A WHO Nemzetközi Rákkutató Intézete jelezte, hogy még idén felül fogja vizsgálni a bizonyítékokat az éjszakai munka és daganatos betegség közötti kapcsolatról.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


