Tudomány

Ötven év felett legalább olyan biztonságos a gyermekszülés, mint negyvenen túl

A gyermekszüléssel kapcsolatban az ötven az új negyven.

2019.03.12 13:30MTI

Egy új izraeli kutatás szerint az ötvenen túli nőknek éppolyan biztonságos a gyermekszülés, mint a negyvenen túliaknak, és a születő gyerekek számára sem kockázatosabb - ismertette a sciencedaily.com tudományos portál.

A negevi Ben-Gurion Egyetem és a Szoroka Egyetemi Kórház kutatói egy Las Vegas-i orvosi konferencián számoltak be eredményeikről a közelmúltban. A tanulmányhoz az 50 éven felüli nők terhességi komplikációit vizsgálták meg abból a szempontból, hogy a fiatalabb anyákhoz képest van-e különbség és növekszik-e kockázat.

A kutatók megállapították, hogy az orvosi és technológiai fejlődésnek köszönhetően - beleértve a mesterséges megtermékenyítést és a petesejtbeültetést - az az életkor, amelyben a nők még szülőképesek, fokozatosan kitolódott.

"Úgy tűnik, a gyermekszüléssel kapcsolatban az ötven az új negyven" - jelentette ki Ejal Seiner, a Szoroka kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának igazgatója, a kutatócsoport tagja.

A tanulmány során a Szorokában zajlott 242 771 szülést vizsgáltak meg, ezek közül 234 824 esetben - 96,7 százalék - az anya negyvennél fiatalabb volt. A fennmaradó szüléseknél a 40 és 50 közötti anyák és az 50 feletti anyák eseteit vetették össze.

Olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a koraszülés, a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás és a császármetszés. Arra is figyeltek, hogy az újszülött milyen egészségi állapotban jött világra, mekkora volt a halandóság és mennyire volt veszélyes a szülés.

A kutatók megállapították, hogy minden komplikációnak magasabb kockázata volt a 40 évesnél idősebb nőknél, mint a fiatalabbaknál. Ugyanakkor kiderült, hogy az 50 évesnél idősebb nőknél nem növekedett a kockázat a 40 és 50 közöttiekhez képest.

Sejner azonban hangsúlyozta, hogy a 40 éven felüli nők terhességét különös figyelemmel kell kísérni, az 50 éven felüliekére pedig még jobban oda kell figyelni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Akik nem ismernék Csurgót, amely egy 5300 lelket számláló kisváros, mely történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza, Somogy megye délnyugati részén három tájegység - Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, érdemes ellátogatni, hiszen keresve sem találhatna szebb és jobb helyet, minthogy a környék lehetőségeit és természeti sokszínűségét kihasználva kimozduljon, és tekerjen egy jót.

Ebben különbözik a koronavírus az influenzától

Gyakran hasonlítják a COVID-19 koronavírust az influenzához, pedig nagyon nem egyformák!

Koronavírus - A szájmaszk viselésének is van szabálya

Önmagában a szájmaszk nem véd meg a vírus ellen, minden más ajánlást is be kell tartani.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.