Finom és egészséges étkek

Thai konyha - különös, de ellenállhatatlan

A thai ételek eleinte némiképp különösek az európai ízlés számára, ám annál könnyebb megszokni őket. A tapasztalatok szerint számos turista néhány pluszkilóval tér vissza Thaiföldről a hazájába - holott a thai konyha remekei önmagukban általában nem hizlalnak, egyszerűen csak nehéz ellenállni nekik...

2008.12.12 10:17ideal.hu

A thai konyhában két fő „vonulat” figyelhető meg: az egyik az öt alapíz – az édes, a sós, a savanyú, a keserű és az erős – harmóniájának megvalósítására törekszik, a másikban nagyobb hangsúlyt kapnak az intenzív, fűszeres zamatok. A köztudatban – legalábbis, ami Európát illeti – inkább ez utóbbi terjedt el.

Rizs és hal minden mennyiségben

A thai emberek fő tápláléka a rizs – majdhogynem születésüktől kezdődően életük végéig szinte minden étkezésüknek szerves részét alkotja, bár sohasem „önállóan”. Különösen finom a jázminrizs, ami a maga kategóriájában minőségi terméknek tekinthető, és – a legkevésbé sem meglepő módon – Thaiföld a legnagyobb exportőre. Előszeretettel fogyasztják a tenger gyümölcseit, különösen a rákot és a halat, olyannyira, hogy a halszósz, vagyis a nam pla – amely egyébként Magyarországon is kapható a keleti ételeket árusító üzletekben – lényegében minden sós ételük meghatározó adaléka.  (Éppen ezért meglehetősen kevés vegetáriánus thai receptet tart számon a szakirodalom.)

A chilinek számos válfaját ismerik és fogyasztják napi szinten, például apróra vágva és a már említett halszószba keverve, de akár snackként is. Rendkívül népszerű az alig 1 cm hosszú, ám annál csípősebb chilifajta, az úgynevezett phrik khee noo. A fűszerek közül előnyben részesítik a citromfüvet, a korianderzöldet, a gyömbér egyik kevésbé intenzív változatát, valamint a kókusztejet – bár ez utóbbi természetesen nem tekinthető a szó szoros értelmében fűszernek, a thaiföldiek mégis ekként használják. A fűszernövények közül különösen kedvelik a fokhagymát. Az édességek elkészítéséhez a pálmafa hajtásából és húsából készült sárga liszt, a szágó szolgál. Édesítőszerük a pálmacukor.


Egyszerű thai receptek

Az alábbi két étel alapanyaga a főtt rizs. A legegyszerűbb fehérrizs is megfelel a célnak, de az ételek elkészíthetők a lényegesen egészségesebb barnarizsből is (bár ez utóbbi kb. kétszer annyi időt vesz igénybe).

Rizs rákkal


Hozzávalók:
– 25 dkg rizs megfőzve,
– 1-2 evőkanál olívaolaj
– 1 konzerv rákhús
– 1-2 ananászszelet
– 10-15 dkg hámozott mandula
– őrölt gyömbér (ízlés szerint)
– kurkuma (ízlés szerint)
– feketebors (ízlés szerint)
– tengeri só vagy szójaszósz (ízlés szerint)
– 1-2 szál petrezselyem zöldje
– 3-4 korianderlevél (keleti boltokban kapható, de kevés korianderporral is kiválthatjuk, illetve el is hagyhatjuk)

Elkészítése

A rákhúst vágjuk (vagy egyszerűen csak szedjük szét) kisebb darabokra! Az ananászszeleteket is vágjuk apróra! Néhány percig pároljuk őket együtt az olívaolajon! A mandulát vágjuk kisebb darabokra, és zsiradék nélkül pirítsuk meg! Vágjuk apróra a petrezselymet és – ha van – a korianderlevelet! Keverjünk össze minden alapanyagot (azaz a rizst is), valamint a fűszereket nagyobb edényben, és 15-20 percig gőzöljük!

Plusz egy ötlet
Ha a gőzölést hosszadalmasnak vagy bonyolultnak találjuk, lábosban tűz fölött forrósítsuk össze a hozzávalókat!


Rizsdesszert

Hozzávalók:
– 25 dkg rizs megfőzve
– 1 ananászkonzerv (más friss vagy mélyhűtött gyümölcs is megfelel a célnak), magvak ízlés szerinti kombinációban és mennyiségben: mandula, dió, kesudió, földimogyoró; az eredeti thai recepttől eltérően használhatunk akár napraforgó- vagy fenyőmagot is)
– 10–20 dkg mazsola – néhány evőkanál méz
– 3-4 evőkanál olívaolaj

Elkészítése
A gyümölcsöt (vagy gyümölcsöket) vágjuk apró darabokra! Az olajat tegyük edénybe (legjobb a wok), forrósítsuk fel, majd forgassuk meg benne a főtt rizst! Adjuk hozzá a mézet, a gyümölcsdarabokat, a mazsolát, majd a magvakat! Sűrűn kevergetve forrósítsuk át, majd zárjuk el a tüzet! Melegen és hidegen egyaránt tálalhatjuk.

Plusz egy ötlet
Kevesebb mézre lesz szükségünk, ha a mazsolát éjszakára kevés vízbe beáztatjuk, és a levével együtt a rizshez adjuk. (Az eredeti thai recept szerint a méz mellett cukrot is tesznek az ételbe – e tekintetben az ételnek nem feltétlenül kell „autentikusnak” lennie!)

Ajar

Hozzávalók:
– 3 evőkanál rizsecet („sima” ecettel kiváltható)
– 1 kígyóuborka
– 1 fej lilahagyma
– 1 zöld chilipaprika
– 3-4 korianderlevél (koriaderporral kiváltható)
– tengeri só vagy szójaszósz (ízlés szerint)
– feketebors (ízlés szerint)
– kevés barnacukor (elhagyható)

Elkészítése
Vágjuk apróra az uborkát, a hagymát, a csilipaprikát és a korianderlevelet! Keverjük össze őket, adjuk hozzájuk a többi alapanyagot, és az egészet még egyszer alaposan keverjük meg! Néhány órára tegyük a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek! (Néhányszor még ekkor is megkeverhetjük.)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.