A természet csodái
Emberi orrban élő antibiotikumra bukkantak
Nehezen gyógyítható bakteriális fertőzéseket kutató német tudósok új antibiotikumot fedeztek fel, amely eddig is az emberek orrában élt.
2016.07.28 09:34MTIKorábban talajminták vizsgálatával találták az új antibiotikumokat, a német kutatók azonban azokat a mikrobákat vizsgálták meg, amelyek már benépesítették az emberi testet. Felfedezték, hogy a Staphylococcus aureus baktériumok az emberek mintegy 30 százalékának az orrában megtalálhatók, ezért feltették a kérdést, hogy az emberek 70 százalékánál miért nem élnek meg ezek a mikrobák.
A legismertebb “szuperbaktérium”, a meticillinrezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) egyike a világszerte egyre nagyobb egészségügyi problémát jelentő kórokozóknak.
A Nature-ben megjelent tanulmány szerzői arra jutottak, hogy egy másik, szintén az orrban élő baktérium – a Staphylococcus lugdunensis – akadályozza meg egyes embereknél a rivális Staphylococcus elszaporodását azáltal, hogy saját antibiotikumot termel.
Andreas Peschel, a Tübingeni Egyetem mikrobiológusa váratlannak és izgalmasnak nevezte a felfedezést. Kollégáival együtt izolálták az új antibiotikumot, a lugdunint, tesztelték egereken, melyek bőrét Staphylococcus aureusszal fertőzték meg, és azt találták, hogy a legtöbb esetben megszüntette a fertőzést. Emberek részvételével még nem végeztek teszteket.
Áttörés lenne, ha az új anyag hatásosnak bizonyulna az MRSA ellen, mivel azt jósolják, hogy tíz éven belül többen fognak meghalni rezisztens baktériumok okozta fertőzésben, mint rákban – vélte Perschel. ”A Staphylococcus aureus, úgy tűnik, nem képes alkalmazkodni a lugduninhoz, azaz valamiért nagy nehézségekbe ütközik, hogy ellenállóvá váljon vele szemben” – mondta a kutató.
Kapcsolódó írások:
- Vérvizsgálat döntheti el, kell-e antibiotikumot adni
- A legerősebb antibiotikumnak is ellenálló fertőzéses esetet találtak Amerikában
- Az állati termékekből származó antibiotikumoktól híztunk el
- Színváltoztató kötés segíthet az antibiotikum-rezisztencia megelőzésében
- Elszabadult egy antibiotikum-rezisztens baktérium
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06