Programajánló

Idén is megrendezik a Monori Bortárs Filmfesztivált

A fesztiválra a szervezők borkultúrával és szőlőtermesztéssel foglalkozó filmeket, videókat és fotókat várnak. A győztes alkotásokat a monori Márton-napi Újbor Ünnep napján, november 12-én mutatják be.

2016.04.03 23:30MTI

A szervezők MTI-hez eljutatott közlemény szerint a fesztivál célja a kulturált borfogyasztási szokások terjesztése, a valódi értékes termelői kultúra megbecsülése és Monor hírnevének növelése. Ennek megfelelően a rendezvény részeként meghirdetett pályázatokra olyan alkotásokat várnak, amelyek a magyar szőlő- és borkultúrát, a borturizmust, a pincefalvakat és a bort megtermelő embert állítják középpontba.

A filmes pályázatra az érdeklődők több kategóriában - dokumentumfilm, ismeretterjesztő- és referencia film, televíziós műsor, valamint egyéb reklám, klip vagy spot - nyújthatnak be elsősorban 30 percnél rövidebb alkotásokat.

Idén egy új kategóriát is bevezetnek a filmes pályázaton belül: erre olyan 10-20 másodperces snittetek várnak a Nemzeti Bor Maraton rendezvényeiről, amelyekből egy nyilvános gyűjteményt állítanak majd össze. A gyűjteményből minden beküldő szabadon válogathat, elkészítve saját bemutatásra szánt, legfeljebb három perces videoklipjét.

A filmes pályázat első díjával kategóriánként 150 ezer forint, a második helyezésért 100 ezer forint jár, míg a harmadik helyezett 50 ezer forintot kap. A pályázatokból a Péterffy András filmrendezőt, Koltai Róbert színész-rendezőt, Azurák Csaba riportert, Balla Attilát, a Nemzeti Bor Maraton programigazgatóját, valamint Az ihatóbb Magyarországért Egyesület elnökét, Nyulasi Gábriel Istvánt is soraiban tudó zsűri választja ki a díjazottakat.

A hivatásos és amatőrfotósok számára is nyitott Vannak vidékek legbelül fotópályázatra az elmúlt öt évben készült, más pályázaton még nem szerepelt digitális fényképfelvételek várnak a borvidékek, a szőlősgazdák és borászok, valamint a szőlő/bor lelke elnevezésű kategóriákban.

Az alkotásokat az Eifert János fotóművészt, Fábry Péter fotóművészt és grafikust, valamint Somogyi Márk fotóművészt tömörítő szakmai zsűri értékeli. A legjobb felvételekért kategóriánként 65 ezer forint jutalom jár, a Nemzeti Bor Maraton különdíjának értéke 35 ezer forint.

A Nemzeti Bor Maraton mozgóképversenybe június 30-ig tölthetik fel rövid videoikat a jelentkezők, az elkészült klipek, valamint a filmek és fotók leadási határideje október 9. A pályázatra szeptember 18-ig lehet jelentkezni. Eredményhirdetés, a győztes filmek vetítése, a fotókiállítás megnyitója november 12-én lesz a monori Vigadó Kulturális és Civil Központban - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.