Az agy és az öregedés

Az agyi koordináció csökkenése természetes öregedési folyamat

A Harvard Egyetem kutatói megállapították, hogy az agy néhány része közötti kapcsolat hatékonyságának csökkenése az idősödéssel együtt járó, természetes folyamat és nem valamilyen betegség következtében jön létre.

2007.12.07 15:37Medipress

Munkánk során arra kerestünk választ, hogy miként változik agyunk ahogy egyre öregebbek leszünk és hogy miért van az, hogy néhány ember szellemileg friss marad kilencven évesen is, míg mások szellemi hanyatlása korán elkezdődik. A hanyatlás egyik oka lehet például az is, ha a különböző agyi központok szinkronizáltsága csökken.” – fejtette ki Jessica Andrews-Hanna doktorandusz, aki Dr. Randy Buckner professzor irányítása mellett a kutatócsoportot vezette.

 

Korábbi kutatások során főleg az agy bizonyos területeinek szerkezeti vagy működésbeli változására koncentráltak, valamint arra, hogy ezek a változások miként okozzák a szellemi képesség csökkenését. A kutatók most azonban magasabb szinten vizsgálták az agy működését, mivel azokat a területeket és idegpályákat vizsgálták, melyek többek között az agyi központok közötti kapcsolatot biztosítják.

 

A kutatók 55, 60 év körüli vagy idősebb, és 38, 35 éves vagy fiatalabb önkéntest vizsgáltak meg speciális, idegrostok feltérképezésére is használt fMRI-vel, mely képet adott az agy globális aktivitásáról. Az eredmények értékelése során azt tapasztalták, hogy míg a fiatalok esetében a különböző központok egymással szinkronban működtek, addig az idősebbeknél nem, és ez különösen az elülső és hátsó területek között mutatott nagy különbséget.

 

Az idősebbek között mutatkoztak különbségek a szinkronizáltság terén, azok például, akik jobban teljesítettek a vizsgálatot megelőző pszichológiai teszteken, melyek a memóriát, az információ feldolgozásának sebességét és az utasítások végrehajtásának pontosságát vizsgálták. Azon idősek esetében, akiknél volt különbség az agyterületek szinkronizáltsága között, nem volt minden agyterület egyformán érintett. Különböző rendszerek különböző információkat dolgoznak fel, például a figyelem rendszer a figyelem felkeltését szabályozza, míg az alapvető rendszer akkor működik, amikor csak úgy jár az agyunk. Az esetek többségében ez utóbbi rendszer az, ami a leginkább sérül az idősödés során, míg például a látott információt feldolgozó rendszer viszonylag ép marad.

 

„Az egyik legnagyobb kihívás az idősödő agy vizsgálata esetében az, hogy például az Alzheimer kór kezdeti stádiumának elváltozásait nagyon nehezen lehet elkülöníteni a természetesen bekövetkező változásoktól. Ezt leginkább PET segítségével tudjuk kivédeni, mely az Alzheimer kórra jellemző amiloid felrakódások jelenlétét egyértelműen igazolni tudja. Annak megértése pedig, hogy miért veszítünk szellemi képességünkből az idősödés során segíthet hosszabb ideig megőrizni szellemi frissességünket.” – magyarázta Buckner professzor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.