A tudósok nagy reményeket fűznek hozzájuk
Újfajta antibiotikumok a tbc és egyéb bakteriális fertőzések ellen
Egy újfajta antibiotikumhoz nagy reményeket fűznek a tudósok a gyógyszerrezisztens tuberkulózis és más bakteriális fertőzések kezelése terén - jelentették be csütörtökön, egy úttörő tanulmányban.
2008.10.22 20:00medipress.huA Cell című orvosi folyóirat október 17-i számában kutatók azt írták, felfedeztek három, a természetben is előforduló antibiotikus hatású anyagot, ezeket új gyógyszerek előállításához lehet majd használni egy, „más baktériumok ellen indított kémiai háborúban”.
Az áttörés különösen a tuberkulózis elleni harcban jelentős, mivel manapság a világon minden harmadik ember hordozza a baktériumot, amely a ma használatos antibiotikumokkal szemben egyre inkább rezisztens lesz.
Az újfajta antibiotikum ráadásul egy olyan kezelést kínál, mely a jelenlegi, néha fél évig is eltartó kezeléseknél lényegesen rövidebb.
„A tbc terápiájának Szent Grálja a terápia időtartamának csökkentése hat hónapról két hétre – ezáltal olyan lenne a kezelés, mint a többi bakteriális fertőzésben” – mondta el Richard Ebright, a kutatást végző Rutgers Egyetem Howard Hughes Intézetének vezető tudósa.
„A zömében a harmadik világ országaiban előforduló betegség hat hónapig tartó kezelése során a logisztikai problémák miatt a terápia végigvitele probléma lehet, így kútba eshet az egész kezelés. Ám amennyiben a terápia csak két hétig tart, ez könnyebben kivitelezhető és a betegséget ki lehet kezelni.”
Az áttörés épp egy olyan időben következett be, amikor világszerte az összes haláleset körülbelül negyede baktériumok okozta betegségek miatt történik, azonban a kórokozók egyre ellenállóbbak lesznek az elérhető antibiotikumokkal szemben.
„Hat évtizedig az antibiotikumok voltak a bástyáink a baktériumok okozta fertőzésekkel szemben” – nyilatkozta Ebright. „Most ez a bástya összedőlni látszik. Sürgősen szükségünk van új antibiotikumokra és új célpontokra a kutatások során.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06