A szellemi leépülés a korral járó jelenség
A rendszeres testmozgás megállíthatja a szellemi hanyatlást
A rendszeresen végzett aerob jellegű tesmozgás megállíthatja a szellemi leépülést, sőt a már bekövetkezett agyi funkció csökkenést vissza is fordíthatja.
2008.10.22 15:22medipress.huA szellemi leépülés a korral járó normális jelenség, mely során az agy szürke- és fehérállománya sorvadásnak indul, ennek következtében időskkorban nehezebben mennek bizonyos feladatok, csökken a munkamemória, és párhuzamosan több dolog végzése nehézkessé válik – derült ki a brit Jorunal of Sports Medicine című lapból Dr. Arthur F. Kramer és Kirk I. Erickson kutatók vizsgálataiból.
Ugyanakkor arra is fény derült, hogy mindezek a funkciók fizikai munka végzése mellett jobban működnek. Nemcsak hogy felgyorsul a gondolkodás, hanem az agy állománya is tényleges növekedést mutat aktív testmozgás mellett. A vizsgálat során 60 és 75 év közötti időseknek heti háromszor 45 perc sétát írtak elő, és összehasonlították bizonyos ügyességi feladatokban olyan hasonló korúakkal, akik nem aerob jellegű mozgást végeztek (pl. nyújtás).
„A hanyatlásnak induló kognitív funkciók jelentős javulást mutattak” – mondta el Dr. Kramer. Korábbi kutatások során ismerték fel, hogy az agy szürkeállománya, mely az akaratlagos mozgást, és a gondolatokat irányítja, kisebb mértékben csökkent a fizikailag aktív időseknél, a keveset mozgó kortársaikkal összehasonlítva. Kramer és Erickson kutatásai megerősítették, hogy a mozgás jó hatást fejt ki az agyi funkciókra. „Az aktív életmód, az aerob jellegű mozgás javítja az agyműködést” - nyilatkozták a szakértők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06