Elbutulás

Proteinkezeléssel az Alzheimer-kór ellen

Egy memóriaműködéssel kapcsolatos protein "megbabrálásával" jelentős eredményeket sikerült elérni a rettegett kórral szemben.

2015.02.13 07:00ma.hu
hirdetés

Forrás: Wikimedia Commons, Garrondo

Tudta, hogy egyedül az Egyesült Államokban naponta több mint ezerkétszáz embernél alakul ki Alzheimer-kór? Ez a betegség a hatodik a vezető halálokok között az USA-ban. Nem meglepő, hogy olyan sok orvosi kutatás foglalkozik a témával; nemrég a Kaliforniai Egyetem (UCSF) egyik kutatója akadt rá egy érdekes összefüggésre. Dena Dubal szerint egy, a memóriával kapcsolatban levő protein szintjének megváltoztatása hatással van az Alzheimer-kór produkálta tünetekre, és ez még akkor is működik, amikor jelen vannak a betegséget okozó toxinok.

Egészen pontosan a klotho nevű transzmembrán proteinről van szó, melyet a hosszú élettel hoztak összefüggésbe. A test idővel egyre kevesebbet állít elő belőle, alacsony szintje pedig számos betegséggel összeköthető, mint például csontritkulás, szívbetegségek, a szélütés kockázatának megnövekedése és csökkenő kognitív funkciók. Vagyis csökkenésével az életminőség is esik, és az érintettek korai elhalálozásához is hozzájárul.

Korábbi kutatások arra mutattak rá, hogy ha egészséges egerekben megnövelik a klotho-szintet, akkor az javuló kognitív funkciókkal jár együtt. Dubal minap publikált tanulmánya szerint olyan kísérleti állatokon próbálták ki az eljárást, melyek testében felhalmozódott az amiloid-béta és a tau nevű proteinek mennyisége - ezeket tartják az Alzheimer-kór markereinek. A kezelés eredményeként - még a mérgező, betegséget előidéző proteinek jelenléte ellenére is - visszanyerték kognitív képességeiket a rágcsálók.

A jótékony hatás valószínűleg a klotho NMDA-nak hívott glutamát receptorokkal való kölcsönhatásában keresendő. Utóbbi kritikusan fontos az ingerületátvitel megfelelő működéséhez, befolyásolja a tanulást, a memóriát és a végrehajtófunkciók működését. Az Alzheimer-kór jellemzően károsítja ezeket a receptorokat, de a megnövelt klotho-szintű egerek vissza tudták nyerni eredeti NMDA-funkciójukat.

"Következő lépésként azonosítanunk és tesztelnünk kell azokat a szereket, melyek képesek megnövelni a klotho-szintet, vagy utánozni tudják hatásukat az agyban. Erős meggyőződésünk, hogy sikeres terápiát lehet kifejleszteni általa, mert korábbi tanulmányunk komoly egyezőségeket talált a protein egerekre és emberekre gyakorolt hatásmechanizmusa között" - nyilatkozta Lennart Mucke, a UCSF szakembere, a tanulmány társszerzője.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.