Új gyógyítási lehetőségek

Több mint 2 millió magasvérnyomásos beteg Magyarországon

A magasvérnyomás-betegség a leggyakoribb orvosi diagnózis a fejlett országokban, Magyarországon több mint 2 millió hypertoniás él.

2007.12.06 16:45ma.hu

A Magyar Hypertonia Társaság több mint 1200 résztvevővel 2007. december 5-9. között tartja XV. Kongresszusát és VI. Nemzetközi Továbbképző Kurzusát, A Társaság idei rendezvényén a többek között az otthoni vérnyomás jelentőségével, a legújabb kezelési elvekkel valamint az érintett betegek szív- és érrendszeri prevenciójával foglalkoznak elsősorban a résztvevők.

A magasvérnyomás-betegség a leggyakoribb orvosi diagnózis a fejlett országokban, Magyarországon több mint 2 millió hypertoniás él. 2025-re az előrejelzések szerint további 60 százalékkal megnő az érintettek száma, azaz összesen 1,56 milliárd embert, a világ felnőtt lakosságának 29 százalékát érinti majd a betegség.

A hazai érintettségről

Hazai elterjedtségi (epidemiológiai) adatokat a Magyar Hypertonia Regiszterből, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet (ESKI), az Országos Alapellátási Igazgatóság (OALI) által szolgáltatott, illetve egyéb szűrések kapcsán végzett felmérésekből nyerik. Az epidemiológiai adatok gyűjtésében az "Éljen 140/90 Hgmm alatt" c. programban nyert adatok nagymértékben segítették a Hypertonia Regiszter feltöltését, értékelhetőségét. A mozgalom keretében 2005-2006 között 1160 orvos vett részt, és 38.370 hypertonia adatlapot töltöttek ki Magyarország 5 geográfiai régiójában kezelés alatt álló magas vérnyomás betegségben szenvedő egyénről.

A mostani kongresszuson bemutatott új elemzésben a szakértők a metabolikus szindróma előfordulását vizsgálták a fenti mintában, már a betegség új IDF (International Diabetes Federation) definícióját felhasználva. A vizsgált magasvérnyomásos populációban emelkedett vércukor értéket (5,6 mmol/l felett) az esetek mintegy felében (49,4 %), míg kifejezett 2 típusú cukorbetegséget pedig 30,2 százalékban találtak. Kóros haskörfogat (80/94cm nő/ffi felett) 82,5 százalékban fordult elő, a triglycerid (a táplálékkal felvett zsírok legfőbb alkotórészei, a test zsírszövetei is legnagyobbrészt ezekből állnak) értéke pedig 54 százaléknak volt emelkedett. Hazánkban tehát ez a három probléma a metabolikus szindróma három vezető komponense.

A metabolikus szindróma egyes összetevőinek leggyakoribb társulásai: a kóros haskörfogat + hypertonia 85 %, kóros haskörfogat + hypertonia + emelkedett triglycerid 58,2%, kóros haskörfogat + hypertonia + emelkedett triglycerid + magas éhomi vércukor 41,3 %. Látható tehát hogy 10 magasvérnyomásos betegből 9 gyakorlatilag elhízott, többségüknél ehhez zsíranyagcsere zavarok is társulnak már, és mintegy 40 százalékuk (összesen 800 ezer ember!) már a cukorbetegség előszobájában áll.

Új kezelési irányelvek

2007-ben új európai és magyarországi kezelési irányelvek születtek. Az irányelvek feladata, hogy tiszta képet adjanak a tudományosan megalapozott eredményekről, és azok alapján értékeljék a különböző lehetőségek helyét az antihipertenzív terápiában. Összehasonlítva a korábbi irányelvekkel, a közelmúltban publikált európai és magyar hipertónia ajánlások minden eddiginél jobban hangsúlyozzák a vérnyomás hatékony, célvérnyomásra történő csökkentésének elsődleges jelentőségét a stroke, coronaria betegség, szívelégtelenség vagy veseelégtelenség megelőzésében, sőt a diabeteshez társuló hipertónia kezelésében is.

Ahogy a korábbi irányelvekben már csökkent az elsőként használandó gyógyszer jelentősége, úgy került előtérbe az újabb irányelvekben az a megfogalmazás, hogy lényegében mindegy milyen gyógyszerrel, csak lehetőleg minél kevesebb mellékhatással, a beteg együttműködés hosszú távú megőrzésével hatékonyan és tartósan csökkentsük a vérnyomást. A téma fontosságát jelzi, hogy az ezzel kapcsolatos, betegegyüttműködést javító új lehetőségek bemutatásával neves külföldi előadók is foglakoztak a rendezvényen.

Újabban az ajánlásokban a metabolikus szindróma helyett a kardiometabolikus kockázat vizsgálatának jelentőségét hangsúlyozzák, amely megfogalmazás a szív- és érrendszeri kockázatot szélesebb körben értelmezi. Az elméleti változások ellenére a gyakorlati teendők egyre égetőbb szükségességét senki sem kérdőjelezi meg. Az elsődleges megelőző tevékenység (primer prevenció) terén az elhízás elleni küzdelem áll a fókuszban - nem véletlenül, lásd pl. az előbbi hazai adatokat is -, a nem-gyógyszeres beavatkozás gyakran már gyermek- vagy serdülőkorban indokolttá válik.

Sajnos jelenleg inkább a következményekre, a másodlagos tényezőkre, majd a kialakult betegségek kezelésére koncentrálnak az orvosok. Bár a kardiometabolikus kockázat valamennyi alkotóelemének kezelésekor az életmód terápia - a diéta, a fizikai aktivitás és a relaxáció - szóba kerül, a személyre szóló étrend és mozgásterápia az orvosi gyakorlatban még nem kapott megfelelő helyet. Az előadók egyben utaltak arra is, miszerint egyértelmű, hogy a megelőzés sikeréhez nem elégséges az egészségügy szereplőinek erőfeszítése, ahhoz társadalmi méretű mozgósítás szükséges.

Ellenőrzés, önellenőrzés

A magasvérnyomás betegség kezelése összetett, folyamatos ellenőrzést igényel. Ehhez nem elegendő az időszakos rendelői vérnyomásmérés, hanem szükség van az orvos által irányított beteg otthoni vérnyomásmérésre, valamint jól megszabott kritériumok alapján a 24 órás vérnyomás monitorozásra is.

Az utóbbi évtizedben lezajlott technikai fejlődés és az otthoni- vagy ön-vérnyomásellenőrzéssel kapcsolatos klinikai kutatások pozitív eredményei a módszer széles körű elterjedését tették lehetővé. A felmérések alapján szorosabb összefüggés mutatható ki az otthoni vérnyomásérték és a hypertonia okozta szövődmények (célszervkárosodás) között, mint a rendelőben mért értékek esetén.

Mindezek alapján elengedhetetlenné vált az otthoni, ön-vérnyomásmérés alkalmazásával kapcsolatos új európai ajánlások megfogalmazása, melyre 2007 júniusában került sor. Az európai ajánlás fő megállapításai a módszer gyakorlatával kapcsolatban kitérnek a hitelesített készülékek használatának alapvető jelentőségére, a megfelelő méréstechnika (a betegek oktatásával) és a javasolt mérési gyakoriság alkalmazására, illetve a memóriával vagy telemedicinális átvitellel rendelkező készülékek használatának előnyeire. Az Európai ajánlás külön felhívja a figyelmet az otthoni vérnyomásmérés jelentőségére a rendelőben észlelt fehérköpeny jelenség esetén, időskorban, terhességben, cukorbetegségben és terápia rezisztens hypertoniában.

Az otthoni mérés alkalmazása a hypertonia ellátásban és gondozásában olyan előnyöket hordoz mind az orvosok mind a betegek számára, amelyek rövidtávon jobb vérnyomáskontrollt, hosszú távon kisebb mortalitást, kevesebb szervi szövődmény kialakulást tesz lehetővé.

Szövődmények

A súlyos következmények megelőzésének egyik fontos lépése a rizikó megállapítás, azaz annak meghatározása, hogy az érintett betegnek mekkora esélye van egy súlyos szövődmény (pl.: infarktus, stroke) bekövetkezésére. A magasvérnyomás betegek jelentős százalékában a rizikóelemzés közepes szív- és érrendszeri kockázatot igazol. A kongresszus előadói felhívták rá a figyelmet, hogy ezeknél az egyéneknél, ún. beavatkozással nem járó kardiológiai módszerekkel, további vizsgálatok szükségesek.

Ezek az érelmeszesedés korai funkcionális elváltozásainak felismerésére, illetve az érrendszer korai szerkezeti (strukturális) elváltozásainak kimutatására irányulnak. (A különféle laborvizsgálatok mellett ilyen lehetőséget ad az alsóvégtagi doppler index, a pulzushullám terjedési sebesség változás vagy a szívultrahang vizsgálat). Pozitív vizsgálati eredmények esetében a betegek gyakran a magas rizikójú csoportba kerülnek át, így a prevenció optimális stratégiája is megváltozik.

Érdekes további fejlődési irányt adhat annak felismerése, hogy az artériás rendszerben kimutatható pulzushullám két önkényesen választott értékén (szisztolés és diasztolés nyomás) túl a hullám formájának elemzése is további járulékos információval járhat.

A hullám különböző pontokon való érzékelése nemcsak az érrendszer állapotát leíró pulzus hullám terjedési sebesség (PWV) kimutatására, az érfali merevség (stiffness) meghatározására alkalmas, hanem a centrális verőér-nyomás meghatározására is lehetőség nyílik. Utóbbi vérnyomás érték sokkal közvetlenebb kifejezője a szív működésére nehezedő nyomásnak, így a centrális aorta nyomás a kar artériában a hétköznapi gyakorlatban mért nyomással összehasonlítva sokkal szorosabb összefüggést mutat a kardiovaszkuláris események (stroke, infarktus, szívelégtelenség) kialakulásával.

Az alvási apnoe (légzés kimaradással összefüggő alvászavar) és magas vérnyomás kapcsolata, miszerint az alvási apnoe megléte emeli a vérnyomást már régebb óta ismert volt a szakemberek előtt, de a kedvezőtlen hatás befolyásolása még újszerű megközelítés. A konferencián most bemutatott eredmények szerint a súlyos alvási apnoes betegeknél használt túlnyomásos lélegeztetőgép használatának (ún. CPAP terápia) - a hazánkban elvégzett egy éves vizsgálat eredményei szerint - kifejezett pozitív hatása van a reggeli ébredési vérnyomásra.

Az idei rendezvényen, tekintettel a Vakság Évére, a hipertónia szemészeti szövődményei is fókuszba kerültek.

A szemgolyó az egyetlen hely a szervezetben, ahol az erek közvetlenül láthatók és vizsgálhatók. A kötőhártya erei is mutatnak jellegzetes eltéréseket egyes általános kórképekben, de az igazán jelentős segítséget a szemfenék-vizsgálat, és azon belül is a szemfenéki erek és a vérkeringés megfigyelése adhat.

A szem vérellátása egészségesekben állandó, mert a vérellátás állandóságát más életfontosságú szervekhez (agy, vese) hasonlóan önszabályozó mechanizmus - lokális érszűkület vagy értágulat - biztosítja a szem nyomását alapvetően meghatározó vérnyomás és szembelnyomás jelentős megváltozása esetén is. Jelenlegi ismereteink szerint több, vérkeringési okokkal (is) összefüggő szembetegséget éppen az önszabályozás elégtelen működése okozza. Ennek tipikus példája a zöldhályog, ahol a szabályozás hibája a látóideg folyamatosan haladó pusztulásával jár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.