Két éves kor előtt kell kezdeni

Még a válogatós kisgyerek is megtanítható az új zöldségfélék elfogadására

A kutatók 332 kisgyermeknek adtak articsókapürét. A brit, francia és dán csemeték legkisebbike négyhónapos múlt, a legidősebb hároméves és két hónapos volt.

2014.06.02 16:24MTI
freedigitalphotos.net/africa

Még a válogatós kisgyerekek is megtaníthatók az új zöldségfélék elfogadására, evésére, ha kétéves koruk előtt rendszeresen kínálják őket - állapította meg a Leedsi Egyetem tanulmánya.

A kutatók 332 kisgyermeknek adtak articsókapürét. A brit, francia és dán csemeték legkisebbike négyhónapos múlt, a legidősebb hároméves és két hónapos volt. Ötből egy az utolsó falatig megette a zöldségpürét, 40 százalékuk pedig megtanulta szeretni is - tudósított a BBC a PLoS One tudományos portálon közzétett tanulmányról.

A kutatók egy közkeletű tévhittel is leszámoltak: eszerint a zöldségek ízét el kell változtatni, hogy a gyerekek megegyék az ételt.

A kutatás alatt minden kicsi öt-tíz étkezésnyi, legalább 10 dekagramm articsókapürét kapott. A fogásokat tisztán, cukorral, illetve növényi olaj hozzáadásával kínálták nekik. Azt vették észre, hogy a cukrozott és a natúr püréből megevett mennyiség között idővel nem volt nagy különbség, tehát valószínű, hogy a zöldségek édesítése nem ösztönzi arra a kicsiket, hogy többet egyenek belőlük.

Általában a kutatásban részt vevő kisebb gyermekek több articsókapürét ettek meg, mint az idősebbek. Ez azért van , mert a kicsik egy bizonyos életkorban válogatósak és bizalmatlanok lesznek - mondta Marion Hetherington, a Leedsi Egyetem pszichológiai tudományok munkatársa, a tanulmány szerzője.

"Kétéves kor alatt nyitottak az új tapasztalatokra, hajlandóbbak megenni az új zöldségeket, ezután azonban vonakodnak új dolgokat kipróbálni, elkezdik visszautasítani az ételt, még az olyanokat is, amelyeket korábban szerettek" - magyarázta.

A kutatásban részt vevő gyerekek egy részét (40 százalékuk) "tanulónak" nevezték, ők idővel egyre több articsókát ettek. Püréadagja több mint háromnegyedét megette a gyerekek 21 százaléka, őket a "tányértisztítók" kategóriájába sorolták.

"Nem evőknek" címkézték azokat a tipegőket, akik kevesebb mint tíz grammot ettek a zöldségből, amikor ötödszörre kaptak belőle. A többi gyermeket egyik csoportba sem lehetett sorolni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.