Influenza

Influenzajárvány - Körkép Európában és Magyarországon

Az előző héthez képest a múlt héten 30 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

2014.02.22 12:55MTI

A megelőző heti tizeneggyel szemben már 16 uniós ország adott jelentést kiterjedt influenzajárványról az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint, ugyanakkor Bulgária, Portugália és Spanyolország csökkenő tendenciáról számolt be, az idei szezonban ez utóbbi két ország az elsők között adott jelentést kiterjedt influenzajárványról.

Sok más uniós államban azonban még ezután várható a járvány csúcsa - figyelmeztet az ÁNTSZ.

A közlemény szerint Magyarországon a betegektől vett légúti minták túlnyomó részében továbbra is influenza A vírus jelenlétét mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok.

Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentése alapján a 7. héten az ország valamennyi közigazgatási területén emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint február 10. és 16. között 22 400 beteget regisztráltak.

A járvánnyal összefüggésben több kórház megtiltotta, illetve hétfőtől megtiltja a betegek látogatását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.