Európa leszokóban

Megszűnnek az ízesített cigik, még sokkolóbb feliratok a dobozokon

Elsöprő többséggel, 620 igen szavazattal elfogadta kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése a dohánytermékekről szóló új irányelvet, amely azonban csak akkor lesz hatályos, ha a tagállamok minisztereit tömörítő tanács is elfogadja.

2013.10.08 17:25MTI

Az új szabályozás célja, hogy a dohányzás kevésbé legyen vonzó, elsősorban a fiatalok számára.

A parlament által elfogadott irányelv szerint a dobozok 65 százalékát figyelmeztetéseknek kell borítaniuk, az EP emellett betiltja a kis kiszerelésben kapható dohánytermékeket és az ízesített cigarettákat, az elektromos cigarettákat viszont csak akkor kell gyógyszerként engedélyeztetni, ha gyógyhatást vagy könnyebb leszokást ígérnek.

Az irányelv a szavazást követően a tagállamok minisztereit tömörítő tanács elé kerül, elfogadásához ugyanis mindkét uniós intézmény beleegyezése kell. A tanács rábólinthat vagy kiegészítésekkel újra az EP elé utalhatja a parlament irányelvet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.