Azért jól fogyott a sör-virsli
Oktoberfest: csökkent a vendégszám, nőtt a bevétel
Ismét elmaradt a látogatórekord a müncheni Oktoberfesten, a vasárnap véget ért népünnepélyen 6,4 millióan szórakoztak és összesen 6,7 millió liter sört ittak meg.
2013.10.06 19:42MTIA látogatók száma ötszázezerrel maradt el a 2011-ben feljegyzett rekordtól, és nem változott az egy évvel korábbihoz képest, de a bevétel nőtt, mert a sör minden korábbinál drága volt, korsónként - vagyis literenként - 9,40 és 9,85 euró (2788-2921 forint) közötti összeget kellett fizetni érte a Terézia-réten felállított sátrakban.
A vendégek fejenként átlagosan 1,04 liter sört ittak meg, ami jó aránynak számít. Az ennivaló is jól fogyott, a vendégek a több tízezer sültkolbász és grillcsirke mellett megettek 114 ökröt és 54 borjút is.
A szervezők mérlege szerint a 180. Oktoberfest a sokéves átlaghoz képest nyugodt volt. A bajor vöröskereszt ügyeletesei például 7551 fesztiválvendéget láttak el, ami 20 százalékos csökkenés a 2011-es csúcsévhez képest. A leggyakrabban alkoholmérgezést vagy vágott sebet kellett ellátni, mindkét esettípusból több mint 600-at regisztráltak.
A nagyjából 35 hektáros területen két hét alatt személyes tárgyak ezreit hagyták el a sörözők, 4200-at le is adtak a megtalálók a rendezőknek. A talált tárgyak osztályán kötött ki például két karikagyűrű, egy trombita, egy gitár, egy gördeszka, egy hallókészülék és egy teljes műfogsor. A söröskorsót viszont sokan el akarták vinni, pedig nem fizettek érte, a rendezők összesen 81 ezer korsót koboztak el a vendégektől a kijáratoknál.
A rendőrségnek 2031 alkalommal kellett intézkednie, pontosan annyiszor, mint tavaly. 1552 esetben tettek feljelentést, ami ugyan emelkedés a 2012-es 1470-hez képest, de a súlyos testi sértések száma csökkent - 119-ről 99-re - , és kevesebb verekedtek a súlyos, egyliteres üvegkorsóval a kezükben. Összesen 58 ilyen esetet regisztráltak a tavalyi 66 után.
Az első Oktoberfestet 1810-ben rendezték. 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. A világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el, így az idei volt a 180. a sorban.
A müncheni Oktoberfest - Oktoberfest München - 1995 óta bejegyzett márkanév. A logója két teli korsó, az egymással érintkező korsókra kiülő párán pedig szem és száj, az ábra így egy mosolygós arcot mutat. A müncheni önkormányzat adatai szerint világszerte mintegy kétezer sörfesztivált neveznek Oktoberfestnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06