Technikailag már nincs akadálya a fejátültetésnek

Levágták a fejét? Semmi baj, kaphat újat!

Sok szervet lehetett már eddig is pótolni, ha betegség vagy baleset következtében valaki elveszítette, de a fejtranszplantáció egészen mostanáig puszta ábránd maradt. Mostanáig.

2013.07.02 17:11ma.hu

Eddig legfeljebb a fantasztikus filmek forgatókönyvíróinak fantáziájában és a műtermek asztalán vagy a számítógépek programjaiban létezhetett, hogy egy egész emberi fejet átültetnek az egyik testről a másikra, ám a torinói Dr. Sergio Canavero szerint ez hamarosan maga lehet a valóság, sikerült ugyanis kiküszöbölni azt a problémát, ami ezidáig megakadályozta a sikeres fejátültetéseket.

Fotó: freedigitalphotos.net

A kísérleteket már évtizedekkel ezelőtt elkezdték majmokon elvégezni, az első sikeres operációt már 1970-ben végrehajtotta Dr. Robert White, majd 2001-ben megismételték a műveletet és úgy ültették át egy majom fejét egy másik testre, hogy az állat képes volt érzékelni a szagokat, az ízeket, és ki tudta nyitni a szemét, de mivel a gerincvelőt nem tudták megfelelő módon összekötni az agy megfelelő idegeivel, az állat néhány órával a műtét után lebénult és meghalt.

Az idegsejt-kutatásban végzett újabb kutatások és felfedezések viszont mostanra annyi új eredményt hoztak, hogy Dr. Canavero úgy véli, már semmi akadálya nincs annak, hogy hamarosan embereken is sikeres fejtranszplantációt hajtsanak végre - erről az idegsebész egy nemzetközi szaklapban tette közzé a publikációját. "A fejtranszplantáció során az eddigi legnagyobb technikai akadályt a donor és a fogadó szervezet közti gerincvelői kapcsolat létrehozása jelentette. Úgy vélem, manapság már megvan az erre alkalmas technika" - jelentette ki, hozzátéve, hogy az eljárás jelentős részben úgy zajlana, mint a korábbi kísérletek.

Az operációhoz a donort és az átültetésre váró személyt is el kell altatni, majd a testüket lehűteni 12-15 Celsius fok közötti hőmérsékletre. Ezt követően a sebészeknek egy órájuk van arra, hogy eltávolítsák a donorról a fejet, majd átültetve a befogadó testre beindítsák a keringést. Azért kell sietni, mert az agy legfeljebb egy órát bír ki károsodás nélkül úgy, hogy közben nem kap folyamatos vér- és oxigénellátást - fejtette ki a sebész.

Összességében a beavatkozáshoz Dr. Canavero szerint mintegy 100 sebészre van szükség és az előkészületektől a műtét befejezéséig legfeljebb 36 órára. A beavatkozás költsége 8,5 millió font (közel 3 milliárd forint). A gerincvelő csatlakoztatása patkányoknál már működött - emelte ki a sebész.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.