A rost nem rest

Reneszánszát éli a több ezer éves édesség

A néphagyományok szerint június 29-én, Péter, Pálkor valamint július 2-án Sarlós Boldogasszony napján az aratás kezdetét ünnepeljük.

2008.06.26 14:54ma.hu

Az ünnep létjogosultságát nemcsak a remélhetőleg bő termés adja, de az is, hogy a gabonafélék az emberiség legalapvetőbb élelmiszer forrásai. Ezek közül a magas kiőrlésű gabonafélék elemi rostjai számos pozitív élettani hatásaik révén segítik szervezetünk működését, elsősorban emésztésünket, valamint egészségünk megőrzését. Az elemi rostok ezen jótékony hatásait mi magyarok, szívesen élvezzük nagyobb rosttartalmú kekszek és piskóták formájában is. 

Ezekből az édességekből tavaly 27.000 tonnát fogyasztottunk, több mint 23 milliárd forint értékben. A kekszek és piskóták hazai népszerűségi listáját az édes kekszek, a csokoládéba mártott kekszek, a jó öreg háztartási keksz, a piskótafélék és a puszedlik vezetik. Az esetek 39 százalékában délután és 78 százalékban otthon fogyasztjuk el ezeket. Tudományos kutatások és régészeti feltárások bizonyítják, hogy a Közel-Keleten az emberiség már az i. e. 8.000-7.000 környékén termesztett gabona fajtákat.
 
Köztudott, hogy az óegyiptomiak fedezték fel azt, hogy a magvakból kelesztéssel kenyeret lehet készíteni. Ennek technikája a rómaiak közvetítésével terjedt el Európa szerte, így a Kárpát-medencében is i. e. 4.900 körül. Habár a gabonafélék termesztése, a kekszek, a sütemények és a cukrászáruk története is több ezer évre nyúlik vissza, az édességek történetében a legnagyobb mérföldkövet az ipari forradalom jelentette. 

Először angol pékek készítettek a maihoz hasonló kekszet úgy, hogy a kisült kenyeret megédesítették és visszarakták a kemencébe, hogy az megkeményedjen. Innen ered a keksz angol neve, a „biscuit” is, amely ezt jelenti, hogy „kétszer sült”. A kereskedelem bővülésével, külföldről behozott magvakkal, szárított gyümölcsökkel és fűszerekkel ízesítették a kekszeket és süteményeket. „Amíg a kezdetekben a luxuscikknek számító kekszekhez csak a gazdagok juthattak hozzá, az árak csökkenésével ma már milliók élvezhetik ezen élelmiszerek és édességek ízét és kedvező élettani hatásait.” – mondta Sánta Sándor, az Édességgyártók Szövetségének elnöke. 

A gazdag elemi rosttartalmú kekszek és piskóták ma már oly annyira táplálkozásunk részévé váltak, hogy szinte a legtöbb étkezés keretében, és az étkezések között is szívesen ropogtatunk el belőlük egy-egy darabkát.” – tette hozzá a szakember.


Magyarországon tavaly mintegy 27.000 tonna keksz és piskótaféleség került a polcokról a fogyasztók kosaraiba, ami azt jelenti, hogy egy magyar lakos átlagosan 2,7 kilógrammot fogyaszt el ezen édességekből évente. Annak ellenére, hogy hazánkban évről évre folyamatosan nő a keksz- és piskótafogyasztás mértéke, ez az adat még jócskán elmarad az EU „keksz nagyhatalmának” számító Hollandia és az átlagot képviselő Anglia, Olaszország és Dánia fogyasztásától, ugyanakkor jócskán megelőzzük a lista végén álló Görögországot, a Cseh Köztársaságot és Szlovákiát. 

A magyar fogyasztók tavaly mintegy 23,6 milliárd forintot költöttek kekszre és piskótákra. Ezen belül a legtöbbet édes kekszekre (7,4 mrd Ft), mártott kekszekre (3,3 mrd Ft), háztartási kekszre (3,1 mrd Ft), piskóta féleségekre (2,8 mrd Ft) valamint puszedlikre (1,8 mrd Ft) költöttünk. A kekszek és piskóták fogyasztásának hátterében több szempont húzódik meg. Mi magyarok a legszívesebben ízük és állaguk miatt (30%), finomságuk okán (28%), éhségünk csillapítására (27%), vagy egyszerűen csak jó közérzetünk megteremtéséért (26%) fogyasztjuk ezen termékeket. 

A kekszek és kekszféleségek pozitív táplálkozás-élettani hatását a gabonafélék magas szénhidráttartalma adja. A gabonafélék táplálkozástani szempontból a legfontosabb táplálékaink közé tartoznak. Egyik fő tápanyaguk a szénhidrát, amelynek jelentős hányada keményítő, ami nagyon jól hasznosítható energiaforrás, hiszen a megfelelő rosttartalom mellett hosszan tartó és egyenletes energiával látja el szervezetünket. 

A gabonamagvak héja elsősorban vízben nem oldódó rostokat, (cellulózt, hemicellulózt, lignint) tartalmaz. Ezek a ballasztanyagok részt vesznek a normális bélműködés fenntartásában. Bőséges folyadékbevitel mellett ugyanis megnő a térfogatuk, és a salakanyagok bélrendszeren való átjutási idejét lerövidítik. A vízben oldódó rostanyagok (elsősorban a zabra jellemző béta-glukán) szerepe is kiemelkedő. A zsírsavakra, a koleszterinre és az epesavakra is jó hatással vannak, s mindemellett egyenletesebbé teszik a vércukorszintet is. 

A gabonaszemek héjában és héj alatti részében B-vitaminok, a csírájukban pedig zsírban oldódó E-vitamin található. Ezen kívül jelentős az ásványi anyag tartalmuk is: kálium, foszfor, magnézium, kalcium és szelén is található bennük.


Az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerülnek a teljes kiőrlésű gabonafélékből készült termékek, köztük a kekszek is, melyek az egészséges táplálkozás alapját képezik és pozitív élettani hatást gyakorolnak szervezetünkre.” – mondta Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. „A teljes kiőrlésű gabonafélékből készült kekszek nagy mennyiségben tartalmaznak B2-, B1-, B6-, B3-, B5- és B8 vitaminokat, amelyek köztudottan jótékony hatással vannak az idegrendszer működésére is.” – tette hozzá a szakember. 

A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek, köztük a teljes kiőrlésű kekszek rendszeres fogyasztása bizonyítottan csökkenti az elhízás kockázatát, valamint védőhatása van a szív-érrendszeri betegségekkel, bélrendszeri rosszindulatú daganatokkal és a 2-es típusú cukorbetegséggel szemben. Fontos azonban, hogy a nagy rosttartalmú termékek rendszeres fogyasztásával párhuzamosan gondoskodjunk a bőséges folyadékbevitelről, hiszen a rostok vizet kötnek meg, s csak megduzzadva tudják kifejteni éhségérzetet csökkentő, „laktató” hatásukat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.