Sokat árthatnak

A túlbuzgó szülők depresszióssá tehetik egyetemista korú gyereküket

A túlbuzgó szülők, akik foggal-körömmel próbálják kontrollálni egyetemista korú gyermekük életét, többet árthatnak magatartásukkal, mint használnak.

2013.02.14 23:29MTI

Erre figyelmeztet egy új tanulmány, amely szerint az ilyen szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel depressziósak és elégedetlenek az élettel. 

A virginiai University of Mary Washington kutatójaként dolgozó Holly Schiffrin vizsgálata szerint az úgynevezett helikopterszülőség negatívan befolyásolja az egyetemistákat azáltal, hogy aláaknázza az önállóság és az élet különböző területein való helytállás iránti igényüket. 

A tanulmány szerint a túlbuzgó szülőkkel megáldott egyetemisták nagyobb valószínűséggel voltak depressziósak és elégedetlenek az életükkel. Az eredmények azt is kimutatták, hogy a gazdasági nehézségek hatására egyre inkább nő a túlbuzgó felmenők száma, akik komolyan aggódnak gyermekük boldogulási esélyei miatt. 

A Journal of Child and Family Studies című folyóiratban közölt tanulmány szerint az ilyen típusú szülői magatartás akadályozza a fiatalok függetlenné válását és esélyüket arra, hogy saját hibáikból tanulhassanak. A vizsgálatot 297 amerikai egyetemista bevonásával készült internetes felmérésre alapozták. 

A fiataloknak az édesanyjuk szülői magatartásáról és saját önállóságukról kellett nyilatkozniuk, majd a kutatók kiértékelték a megkérdezettek boldogsági és elégedettségi szintjét. Schiffrin szerint a technológiai fejlődés jelentősen megváltoztatta annak módját és mértékét, ahogy a szülők belefolynak gyermekük egyetemi életébe, hiszen a korábbi heti egy-egy telefonbeszélgetést, mára rendszeres üzenetváltás és e-mailezés váltotta fel.
 
A szakember szerint a jelenség ellensúlyozása végett számos amerikai egyetem kezdett olyan szülői tájékoztató napokat szervezni, ahol arra sarkalják a résztvevőket, hogy adjanak nagyobb szabadságot gyermeküknek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.