A szellemileg leépülteknek humor kell
Nevetéssel csökken a zavarodottság mértéke
A nevetés jó orvosság lehet az idősebb, szellemileg leépült páciensek számára, és az egészben a legjobb, hogy nincs káros mellékhatása.
2011.09.29 17:55MTIJean-Paul Bell ausztrál humorterapeuta kezdetben beteg gyerekekkel dolgozott bohócdoktorként, ma pedig az idősebbeket nevetteti meg Play-Up (Rajta!) elnevezésű programjával. Bell volt a vezető terapeutája annak a tanulmánynak is, amelyet a humor hatásáról készítettek.
Azt vizsgálták, miként hat a program a szellemileg leépült páciensek hangulatára, viselkedési zavaraira és közösségi kapcsolataira. A SMILE (Nevetés) elnevezésű tanulmány három éven át tartott 36 gondozóház 400 lakójának részvételével.
A programban játékok, tréfák, dalok szerepeltek. A tanulmányt vezető Lee-Fay Low, az Új-Dél-Walesi Egyetem munkatársa szerint jelentősen javult a programba bevont páciensek állapota, zavarodottságuk mértéke például mintegy húsz százalékkal csökkent, ami megfelel annak, mintha antipszichotikumokkal kezelték volna őket.
Világszerte átlagosan a 65 év felettiek 6,5 százaléka, a 85 év felettieknek pedig 22 százaléka szenved a demencia miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06