Nem csoda, ha óvnak az ízesítőtől?
Súlyos függést okoz a só
A kutatók állítják: a só a cigarettához és a kemény drogokhoz hasonló függőséget okoz, amely olyan sóvárgással jár, amely ugyanazokat a géneket, agysejteket és agyi kapcsolatokat aktiválja.
2011.07.14 17:00medipress.huAusztrál és amerikai kutatók néhány egeret alacsony sótartalmú étrendre fogtak, néhánynak pedig sós infúziót adtak.
Az állatok agyi aktivitását ezután összehasonlították a normálisan táplált egerekével. Olyan egerek agyát is megvizsgálták, amelyektől három napig megvonták a sót, aztán szabadon ihattak sós vizet.
Amikor a rágcsálóknak sóéhségük volt, az agysejtek olyan fehérjéket hoztak létre, amelyeket általában a heroin-, kokain- és nikotinfüggőséggel hozzák összefüggésbe.
A kísérlet azt is kimutatta, hogy miután a sót elfogyasztották, az agy már az előtt elhiszi, hogy megkapta az adagját, hogy fizikailag hozzájutott volna. Más szóval, a só utáni sóvárgás okozta változások már jóval az előtt eltűntek, hogy a só kijutott volna a bélből, bekerült volna a véráramba, és eljutott volna az agyba.
Derek Denton, a Melbourne-i Egyetem professzora szerint lenyűgöző látni, ahogyan a nátriumhiány következtében "leállt" gének már tíz percen belül visszatérnek eredeti állapotukba.
A kutatók szerint a só jelentősége általános egészségi állapotunkra azt jelenti, hogy az anyag utáni sóvárgás egyfajta "ősi ösztönt" jelent, amely mélyen bele van ágyazva az agyunkba. Ez magyarázza azt is, miért érezzük olyan finomnak a sós ételeket.
A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmányban Dr. Wolfgang Liedtke, az észak-karolinai Duke Egyetem kutatója azt írja, meglepődve és elégedetten konstatálták, hogy a függőséggel összefüggő agyi útvonalak gátlásával jelentős mértékben tudták befolyásolni a nátrium utáni étvágyat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06