Böjtöljön, ne éhezzen!

Csodálatos megújulás, nem remélt gyógyulás

A böjt nem szinonimája az éhezésnek, és hatása több, mint pusztán a fogyás: önkéntes lemondás a szilárd táplálékról meghatározott időre, mozgás, lazítás és szellemi regenerálódás kíséretében!

2008.04.04 08:51ideal.hu

A böjtölés az ősi, vallásos gyökerekből táplálkozva időközben széleskörűen elterjedt. Ma már sokan gyakorolják szabadidejükben, a hétköznapokon, illetve a klinikákon. 

A kezdetek folytatása 

Otto Buchinger 1935-ben vezette be a „gyógyító böjt” fogalmát. Ezzel a vallásos böjt ősi hagyományát elevenítette fel. A szóösszetétel megválasztásával kifejezte a böjtölés több dimenzióját: egy testi, egy pszichikai-lelki és egy szociális aspektust, mely utóbbi a csoportosan végzendő böjtölésben jelenik meg. A zsidó-keresztény hagyományban sem böjtöltek soha elkülönülten, egymástól elszigetelődve. 

A hamvazószerdától húsvétig tartó vallásos böjt az évek során elveszítette jelentőségét, míg végül teljesen megszűnt. Ehhez bizonyosan az is hozzájárult, hogy az embereknek korábban kényszerűségből – főként élelemhiány miatt – kellett böjtölniük, tekintet nélkül testalkatra, egészségi állapotra és életkorra. 

A folytatás kezdete… 

A 20. század elején a böjtölés, mint önkéntes és terápiás célú tápláléklemondás, újra követőkre talált. Európában, német nyelvterületen, a böjtölés színpadán két orvos jutott főszerephez: az osztrák Franz Xaver Mayr és a német Otto Buchinger. A kórházi körülmények között zajló böjtölés módszereit fejlesztették ki, szanatóriumokat nyitottak, ahol böjtterápiájukat megvalósíthatták. 

Jó tudni! Néhány böjtölésre szakosodott orvos az utóbbi húsz évben a böjtöt egészségesek számára is hozzáférhetővé tette. ők ma már szünidejükben, hétköznapjaikon vagy vándorutak keretében böjtölnek. Több éve a vallásos böjt is ismét visszanyerte szerepét. Az egyházközösségekben önkéntes böjti csoportok alakulnak, különösen a húsvétot megelőző időszakban. Egyre többen orvosi tanácsot követve böjtölnek.


Szakszerű gondoskodás 

Manapság már minden böjti iskola a böjtölés különböző módozatait kínálja. 

• A Buchinger-böjt tea és víz fogyasztása mellett zöldséglevest, gyümölcslevet és mézet kínál. 

• A Mayr-féle böjt a fentieken kívül tejből és zsemléből áll. 

• A Schroth-kúra a Buchinger-kúra elemein kívül gabonakását tartalmaz

. A böjt különböző variációiban megtalálható például a tej, a juharszirup vagy a citrom is. Ennek egyik nagyon jó példája a Neera kúraital, ami juhar- és pálmaszirup arányos keverékéből, citromból, Cayenne-borsból és vízből készül. A böjtölés döntő elemei azonban nem az összetevők. Ez inkább egyéni tűrőképesség és kiindulási feltételek kérdése. Sokkal fontosabb, hogy a böjtterápia megvalósítása helyes legyen, ugyanis míg a napi energiafelvétel 500 kcal alatt marad, rendszerint nem maradnak el a böjt kívánatos hatásai.
 
Ezért a táplálékról való lemondás eredményességének lényeges előfeltétele a nyugalom és a szokásos hétköznapi tevékenység felfüggesztése. Ugyanakkor mind egyedi esetekben, mind csoporthoz csatlakozva a munka melletti böjt is jól sikerülhet mértékadó, szakszerű gondoskodás-tanácsadás, illetve megfelelően képzett orvosok felügyelete mellett. Az egészségesek rövidebb időszakot felölelő böjtölésekor mindezek természetesen háttérben maradhatnak, és más terapeuták vagy szakszerűen képzett laikusok vehetik át a „felügyeletet”: gondoskodást, tanácsadást, irányítást, iránymutatást.
 
A jó bevezetés és befejezés is fontos! 

Nagyon nagy jelentőségű a böjtölés megkezdésének és befejezésének eltervezése.
 
• A böjtre történő ráhangolódás már egy héttel korábban kezdetét veheti kalóriacsökkentett táplálékfogyasztással, lehetőleg hús, kávé alkohol és cigaretta nélkül, minél kevesebb stresszel. 

• A befejezést pedig már a böjtölés alatt elő kell készíteni, például táplálkozás- és viselkedésterápiai képzés segítségével. A „visszatérési” időszaknak legalább négy napot kell igénybe vennie! Jó tudni! Bizonyos betegségeknél, mint például polyarthritis (sokízületi gyulladás) esetében a böjtöt követő vegán vagy vegetárius táplálkozással meghosszabbodhat a böjt terápiás hatása.


Az elhízás hatékony kezelése 

A böjt ideje alatt a táplálékon keresztül alig kerül kalória a szervezetbe, így a lipolízis – zsírok lebontása – és a zsírok oxidációja fokozódik. Ezáltal normalizálódnak a vérzsírértékek, különösen a triglicerid- és a koleszterinszint. Az adipositas – kóros elhízás – és a hozzá társuló betegségek is kedvezően befolyásolhatók. Néhány adipositas-szakértő a böjtöt csupán szélsőségesen túlsúlyosak számára készített, alacsony kalóriatartalmú diétának tekinti. 

Nagyon sok böjtklinika tapasztalata mutatja, hogy böjtöléssel mind a szélsőséges elhízás, mind a mértékletesebb, ám már jelentős rizikótényezőkkel társítható elhízás esetében jó eredmények érhetők el. Természetesen a böjtölést pszicho- és viselkedésterápiával támogatni, továbbá rendszeresen ismételni kell! 

Fehérjelebontás – káros vagy hasznos? 

A fehérjelebontás a böjt során csökken, és a felépülési szakaszban újra helyreáll. Ezután a szervezet masszív proteintermelésbe kezd, mely által a zsírmentes tömeg ismét helyreáll. A böjt ideje alatti bizonyos mértékű fehérjelebontást a természetgyógyász-beállítottságú orvosok terápiás intézkedésnek tekintik, mely lehetőséget ad a fehérjekészlet megújulására. Azok a kötőszövetben felhalmozott patológiás (kóros) immunkomplexek vagy fehérjeraktárak, melyek a sejtek közötti kommunikációs és szállítási útvonalakat beszűkítik, lebomlanak, és ezáltal a keringés, illetve az információtovábbítás javul. 

Ilyenkor a szó legszorosabb értelmében salaktalanításról beszélhetünk. Az elhízáskutatók egészen más szempontból nézik ezt a fehérjelebontást. Attól tartanak, hogy a böjt során lebomló zsírmentes állományt végül zsírszövet pótolja. Ennek a szervezet fokozódó elzsírosodása lenne a következménye, és az emberek minden böjtöt követően egyre több súlyfelesleget szednének magukra. A kutatók félelmeit egy 372 beteg bevonásával készített tanulmány megcáfolta: 16 év alatt tíz alkalommal történő böjt után a betegek harmadának kevesebb lett a testsúlya, mint az első böjt kezdetekor. 

Harmaduknál a testsúly nem változott, és csak a maradék egyharmadnál történt testsúlygyarapodás, amely kétségkívül csekélyebb volt, mint ugyanezen időszakban az átlagos népesség esetében. Ráadásul a kísérleti alanyok mind az első, mind az összes többi böjtölési időszakban ugyanolyan ütemben fogytak. Számtalan természetgyógyász-gondolkodású orvos ért el és dokumentált már terápiás sikereket böjtöléssel.
 
A böjt gyógyító hatá-sainak tudományos bizonyítását valószínűleg elősegítené, ha egyetemi vagy főiskolai keretek között természetgyógyászattal foglalkozó tanszékek is létesülnének!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.