Sokkal több lett a munkanélküli

MSZP: Szijjártó Péter hazudik

Az MSZP szerint a miniszterelnök szóvivője hazudik, amikor sikerként mutatja be a munkahelyteremtést, "miközben mindenki tudja, hogy eddigi eredményük 120 ezerrel több munkanélküli egy év alatt".

2011.05.10 11:26MTI

Török Zsolt, a szocialisták szóvivője közleményében Szijjártó Péter napirend előtti felszólalására reagálva azt írta, a fideszes képviselő olyan témákat emlegetett a Fidesz vívmányaiként, amelyeket a korábbi szocialista kormányok vezettek be, hajtottak végre.
   
Közölte, a GM-et és az Audit a szocialisták hozták Magyarországra, a Fidesznek legfeljebb az aláírás maradt osztályrészül; a közmunkaprogram botránysorozatot eredményezett; a bankadót a szocialista kormányok vezették be.

A válságadókat az átlagos keresetűek szenvedik meg, az Orbán-kormány kötvénykibocsájtása pedig azért sikeres, "mert ki az a bolond, aki nem akar olyan kötvényt venni fillérekért, ami rövidtávon is dupla haszonnal kecsegtet?" - írta az MSZP-szóvivő.
   
Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában azt mondta, hogy a kormánynak vissza kellett rántania az országot a szakadék széléről. Szerinte bebizonyosodott: helyes volt az a gazdaságpolitika, amelynek fókuszába a munkahelyteremtés és az államadósság csökkentése került.

A miniszterelnök szóvivője a közelmúltban lezajlott sikeres kötvénykibocsátásokra is emlékeztetve kiemelte, hogy Magyarország finanszírozása a piacról megoldott. A nemzetközi pénzügyi piacok, a befektetői kör bizalma visszatért, a kormány gazdaságpolitikájának iránya bevált - jelentette ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.