Folyik a kettős gyilkosság pere

Csepeli vérengzés: szocialista politikussal parolázott az egyik gyanúsított

A csepeli kettős gyilkosság másodrendű vádlottja, Deme Gábor a Fővárosi Bíróságon zajló büntetőper csütörtöki tárgyalásán azt mondta, nem sokkal a cselekmény előtt találkozott Podolák György szocialista politikussal, aki akkoriban országgyűlési képviselő volt.

2011.05.05 18:20MTI

Deme Gábort az ügyészség bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolja a 2009. január 7-én, egy csepeli alapítványi iskolában történt gyilkosság ügyében. A másodrendű vádlott az előző tárgyaláson arról beszélt: azért kereste a kapcsolatot Podolákkal és Tóth Mihály akkori csepeli szocialista polgármesterrel, hogy az alapítványi iskolában folyó pénzügyi visszaélésekről beszámoljon, azok felszámolásáról tárgyaljon.

Deme Gábor a bűncselekmény idején a helyi MSZP oktatási bizottságának, az önkormányzat pénzügyi bizottságának és a vagyonkezelő közbeszerzési bizottságának tagja volt, nem sokkal korábban pedig még a helyi szocialisták elnökségében is szerepet vállalt.

A szocialista párt a bűncselekmény után nem sokkal kizárta tagjai sorából Demét. A vád szerint Deme és az elsőrendű vádlott, Kun Tamás, az iskola biztonsági őre megállapodott egymással az iskola vezetője, Takács József megölésében. A bűncselekményt a biztonsági őr engedély nélkül tartott pisztolyával, Deme jelenlétében hajtotta végre. Az iskolaépületbe megbeszélt esti találkozón részt vett az iskola egyik dolgozója, Papp László is, akit Kun szintén lelőtt. A történtekről hangfelvétel készült, ugyanis Papp a ruhájába rejtett egy digitális magnetofont, amelyről az elkövetők nem tudtak. Az ügyészség szerint a leszámolás hátterében az állhatott, hogy 2008 őszén egy vizsgálat nyomán sokmilliós pénzügyi visszaélésekre derült fény az iskolában, amelyek Deméhez köthetőek.

Takács ezekről a pénzügyi szabálytalanságokról gyűjtött bizonyítékokat, és a gyilkosság estéjén már azért találkoztak az iskolában, hogy Deme távozásának részleteit intézzék. Deme ugyanakkor a büntetőperben azzal állt elő, hogy a pénzügyi szabálytalanságokra részben az iskolai tevékenységek finanszírozása miatt volt szükség, részben pedig Takács utasítására pártfinanszírozás folyt az intézményben. Azt azonban Deme határozottan állította, hogy az elsikkasztott pénzből saját céljaira nem fordított semmit.

Beszélt viszont arról, hogy volt, amikor másfél millióval kellett támogatnia az iskolának a helyi MSZP rendezvényét. Deme elmondta: a 2008. őszi, szabálytalanságokat feltáró vizsgálat után szerette volna "kifehéríteni" az iskolát, de erre éppen Takács miatt nem volt lehetősége.


Deme csütörtökön a nyomozati iratok ismertetése során felidézte: amikor az iskola alapítványának kuratóriumában szóvá tette, hogy övé a jogi felelősség a "feketepénzekért", a kuratóriumi tagok trágár kifejezésekkel illették a törvényességet.

Csütörtökön a két és fél éve tartó büntetőeljárás során eddig meglehetősen hallgatag elsőrendű vádlott is megszólalt. Kun Tamás azt hangoztatta, hogy nem lőtt le senkit, ártatlan, egy csuklyás férfi lehetett az elkövető, és bízik abban, hogy az eljárás végére ezt a bíró is így fogja gondolni.

A büntetőper jövő kedden a harmadrendű vádlott meghallgatásával folytatódik, aki Deme élettársa volt, az iskolában gazdasági ügyeket intézett és a vádhatóság szerint Demével együtt 6,5 milliós sikkasztást követett el az iskola alapítványának sérelmére. A büntetőperben, várhatóan májusban, tanúként hallgatják meg Podolák Györgyöt és Tóth Mihályt is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.