Intézményesített homofóbia?
A melegszervezeteket dühíti az azonos neműek házasságának tilalma
A Digital Journal című, angol nyelvű internetes újság jelentette: több melegszervezetet feldühítette, hogy az új magyar alaptörvény tiltja az azonos neműek házasságát, és nem védi a homoszexuálisok jogait.
2011.04.20 14:55MTIA nemzetközi melegszervezetek szövetségének európai részlege (ILGA-Europe) elítéli, hogy a magyar alkotmány kizárólag férfi és nő között ismeri el a házasságot.
"Ez a korlátozó meghatározás egyértelműen bizonyítja, hogy Magyarország a legmagasabb szintű törvényében intézményesíteni akarja a homofóbiát" - idézi a lap Martin K. I. Christensent, a szervezet társelnökét, aki eredetileg a melegek egyik lapjának, a Pink Papernek nyilatkozott egy riport keretében.
"Miközben Magyarországon az azonos nemű párok számára már van törvény a regisztrált élettársi viszonyról, egy ilyen alkotmányos előírás - ha elfogadják -, azt jelenti majd, hogy az azonos nemű partnerek jogi szempontból nem lesznek egyenlők a különböző nemű partnerekkel.
Továbbá ez súlyos korlátozását jelenti az (Európai Unión belüli) szabad mozgást garantáló irányelv magyarországi alkalmazásának, minthogy az azonos neműek között valamely más uniós országban kötött házasság nem lesz érvényes Magyarországon" - mondta Christensen.
Az új alaptörvény előírásai "aggasztó jelei annak, hogy Magyarország eltávolodik az EU jogi hagyományaitól, valamint olyan alapelveitől, mint a minden ember közötti egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalma" - tette hozzá a társelnök.
Kapcsolódó írások:
- "Kétharmados rém": patetikus és ijesztő Orbán alkotmánya?
- Szájer: Magyarország beépítette az unió alapjogi chartáját az alkotmányba
- Visszautasítja az alkotmányt ért bírálatokat egy német EP-képviselő
- MSZP: Schmitt Pál ne írja alá az új alkotmányt
- Pősze Lajos: alkotmányozási kényszer volt
- Bírói egyesület: átmeneti rendelkezések kellenek az igazságszolgáltatás zavartalan működéséhez
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06