Nem kapják meg a jussukat?
Petíciót visznek a házelnöknek a vörösiszap-károsultak
Petíciót visznek Kövér László házelnök közvetítésével a miniszterelnöknek a vörösiszap-károsultak nevében az Esélyt az Életre a Vörösiszap Után nevű egyesület képviselői, a levelet délelőtt a Kossuth téren olvassák fel az érdeklődőknek és a sajtónak.
2011.04.10 15:48MTIAlmási János elmondta, bár a petíció átvételéről visszajelzést még nem kaptak a házelnök hivatalától, hétfőn mindenképpen felviszik a több mint ezerötszáz devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi lakos által aláírt levelet, és annak tartalmát délelőtt a Kossuth téren ismertetik az érdeklődőkkel és a sajtóval.
A Schmitt Pál köztársasági elnöknek, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kövér László házelnöknek címzett levélben többek között segítséget kérnek az elköltözéshez, mert a tavaly októberi katasztrófa óta eladhatatlanok a házaik, pedig jelentős lenne az elvándorlás - mondta az elnök. Hozzátette: az egyesület a helyi vállalkozóknak is segítséget kér, nekik adó- és járulékmentességet szeretnének elérni.
Sérelmezik azt is, hogy a katasztrófa óta az ajkai térség a bankoknak és a biztosítóknak is komoly kockázatot jelent, nem adnak hitelt és nem szívesen kötnek velük biztosítást. Korábbi közleményükben azt írták: a "vörösiszap-katasztrófa sújtotta övezetben a nagy mennyiségű káros anyag elterjedtsége, folyamatos porzása, talajba keveredése és a vizekbe való leszivárgása miatt nem tisztázható, hogy mikor mentesül, ha mentesül egyáltalán a káros utóhatásoktól az érintett terület és annak környezete".
A három hete alakult érdekvédelmi szövetséget a vörösiszap-katasztrófa sújtotta területén élő emberek érdekvédelme és érdekképviselete céljából hozták létre devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi lakosok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06