Forintnak tisztelegj!
MSZP: mélyponton a honvédelem költségvetési támogatása
Az MSZP szerint először fordul elő, hogy a honvédelmi kiadások nem érik el a bruttó hazai termék egy százalékát, amit súlyosbít a Honvédelmi Minisztériumot érintő 26 milliárd forintos költségvetési zárolás.
2011.04.08 11:17MTIIváncsik Imre országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón felidézte: a Fidesz ellenzékben rendre azért kritizálta a kormányt, amiért alacsony a honvédelmi kiadások GDP-hez viszonyított aránya.
Az azonban - folytatta - még a pénzügyi válság alatt sem fordult elő, hogy ez egy százalék alá csökkenjen.
Az ellenzéki politikus arról is szólt, hogy a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozása miatt a honvédelmi tárcától 26 milliárd forintot vontak el. Mint mondta, ezért létszámstopot kellett bevezetni, megtiltották a határozott idejű szerződéssel rendelkezők továbbfoglalkoztatását, 50 százalékkal csökkentették a túlórakeretet és leállították a fejlesztéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06