Aggályosnak tartják a Balsai-féle törvényt
Alkotmánybírósághoz fordulhatnak a bírák
Lapinformációk szerint miután a főbíró alkotmányosan aggályosnak tartja a Balsai-féle semmisségi törvényt, könnyen előfordulhat, hogy az ügyeket tárgyaló bírák fordulnak az Alkotmánybírósághoz, ami több hónapos csúszást eredményezhet.
2011.03.18 07:09ma.huA Népszabadság pénteki számában meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írta, hogy vannak bírák, akik célszerűnek tartanák, hogy az AB-hez forduljanak, és az is felmerült, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság néhány bírája elfogultságot jelent be, ha kollégája korábbi ítéletét kell a törvény alapján - mérlegelés nélkül - semmissé nyilvánítania.
A 2006-os zavargások után kizárólag rendőrök vallomása alapján hozott ítéletek semmisségéről szóló törvény az eljárás lefolytatására szoros határidőket ír elő, a semmissé nyilvánításoknak október 23-ig meg kellene történniük - emlékeztet a lap. Hangsúlyozva azonban, hogy ha egy bíró az AB állásfoglalását kéri, akkor ez a határidő aligha lesz tartható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06