Hiányzik az agrárstratégia

Lesz még jó magyar bor?

Semmi kétség afelől, hogy a szőlészet és a borászat a mezőgazdaság egyik legtöbb anyagi és élőmunka-befektetést igénylő ágazata. Nincs megállás egész évben, csupán a téli fagyos hetek engedélyeznek némi pihenőt.

_{2011.03.08 09:13MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

A bor neves írókat, költőket és képzőművészeket ihletett meg, elég csak a Himnusz harmadik versszakát felidézni. Sokak lelkében a magyar bor említése összekapcsolódott a nemzettudattal és a nemzeti büszkeség érzésével. Ám mostanában valami nincs rendben az ágazat háza táján, amit a vásárló talán a hipermarketeket elárasztó külföldi bor kínálatából és alacsony árából képes lemérni.

Az MTI-Press igyekezett az ágazatot feszítő gondok mélyére hatolni, ezért Horváth Csabának, a Hegyközségek Nemzetei Tanácsa főtitkárának szakmai véleményét kérte ki.

- Mióta, és milyen főbb feladatokkal működik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT)?

- A tanács egy 1994-ben hozott törvény alapján 2006-ban kezdte meg működését. Maga a hegyközségi szerveződés már 1894-ben törvényi szabályozásra került, de visszamehetnénk egészen az ezernégyszázhatvanas évekig, a promontoriumok időszakáig is. Tehát azt mondhatjuk, hogy ez egy hagyományos szakmai szerveződés. Az HNT jelenleg nyolcvanezer taggal rendelkezik. Fő feladataink között megtalálható például a képzések szervezése, tagjaink információval történő ellátása, borversenyek szervezése - ezek a szakmai oldalhoz tartoznak. Vannak az államtól átvett közigazgatási feladatok, amelyekhez többek között a tag- és ültetvény-nyilvántartások sorolhatók. Mi tartjuk országos szinten a kapcsolatot a hatóságokkal, minisztériumokkal. Megjelenítjük a magyar szőlő- és bortermelést külföldön a szakmai szervezetek révén, illetve brüsszeli kapcsolatokkal is rendelkezünk.

- Mióta beszélhetünk a mai értelemben vett szőlő- és bortermelésről Magyarországon? Mik voltak az ágazatot sújtó nagyobb nehézségek a történelem folyamán?

- Ha az első rekonstrukció utáni állapotokat vesszük, akkor ez az 1890-es évekre tehető, amikor a nagy filoxéravész után a történelmi Magyarország területén kétszázharmincezer hektáron újratelepítették a szőlőt. A trianoni békeszerződést követően az ültetvények kétharmada az új Magyarország területére került, de a fogyasztók jelentős része határon túlivá vált. Nagyot lépve az időben, kiemelt jelentőséggel bírt, amikor a hatvanas években újabb rekonstrukció keretében majdnem kétszázezer hektárig ismét visszatelepítették az ültetvényeket. Azóta folyamatos ültetvényfelület-csökkenésnek vagyunk szemtanúi. A borok értékesítése a kilencvenes évek előtt javarészt az akkori KGST-országokban történt. Később ezek, a hagyományos piacok megszűntek, és nálunk is nagy átalakulás ment végbe: az állami cégeket felváltották a gazdasági társaságok és a magántermelők.

- Az Európai Unióba történő belépésünk milyen hatással volt a szőlő- és bortermelés alakulására?

- Csatlakozásunk a szőlő- és bortermelés szempontjából három következménnyel járt. Az egyik az, hogy az uniós jog hatályossá vált Magyarországon is, aminek nyomán már nem csak a mi bortörvényünk alapján kellett tevékenykedni. A másik a vámhatárok megszűnése, amely véget vetett a magyar borok védelmének a külföldről behozottakkal szemben. Harmadsorban pedig a támogatások jelentős része megszűnt, illetve annak helyét az úgynevezett nemzeti boríték nevű intézmény vette át. Azt kell mondanom, hogy a csatlakozásunk szinte semmit sem lendített az ágazaton, új piacunk nem lett, a belső piacon a verseny sokkal kiélezettebbé vált, a támogatási szint ellenben sokkal alacsonyabb lett. Ráadásul az EU-s előírások teljesítése igen nagy és nehezen teljesíthető adminisztrációs terhet ró a termelőkre.

- Két évvel ezelőtt az egyik egri borász úgy nyilatkozott az MTI-Pressnek, hogy ő nem vág ki egy szőlőtőkét sem, mert annak helyén soha nem terem újra szőlő. Az ön véleménye szerint mégis mi volt az értelme ennek a kivágási programnak?

- Az Európai Unió 2008-ban közzétett borpiaci reformja keretében száznegyvenötezer hektárnyi ültetvényfelület támogatott kivágását hirdette meg három évre. Ennek az utolsó évét zárjuk most, amelyre a jelentkezőknek tavaly kellett a pályázatokat benyújtani. Én ezt a borpiaci reformot idézőjelbe teszem, nagyon remélve azt, hogy ilyen nem lesz több a jövőben. Mondom ezt azért is, mert az elmúlt három esztendőben nálunk közel nyolcszáz hektár kivágására került sor, és mivel ez az intézkedés pénzkifizetéssel párosult, ezért valóban új szőlőt nem lehet telepíteni. Ennek idézőjelbe tett haszonélvezői Magyarországon azok a személyek vagy társaságok voltak, akik végleg fel akartak hagyni a szőlőműveléssel. Maga az ország nem profitált mindebből, mert véleményem szerint az unió reformnak nevezett programja elhibázott volt.

- Mit lehetett volna ennek helyében tenni?

- Versenyképes, megfelelő fajtákkal és megfelelő technológiával kellett volna új telepítéseket létrehozni, nem pedig a meglévőket kiirtani. - Voltak más országok, amelyek úgymond hasznot húztak ebből?

- Olyan szempontból lehetett ennek nyertese például Franciaország, Spanyolország és Olaszország, hogy ezúton egy halom pénzt akkumuláltak. Ha újra liberalizálnák az új telepítéseket, akkor ebből a pénzből mindezt meg tudnák oldani. Gondolom, az említett országokban sokan várnak is erre a rajtjelre, hiszen ők a kivágott szőlők nagy részét lepárlásra használták.

- Ön egy rádióinterjújában nagyon sötét jövőképet festett a hazai kilátásokról. Ennek ellenére lát kiutat vagy kitörési pontot?

- Igazából azt gondolom, hogy mi erősek vagyunk a hagyományainkban, hiszen a szőlőművelés kétezer éves múltra tekint vissza. Még mindig jelentős infrastruktúra áll rendelkezésre ültetvényekben, pincékben, szakértelemben és berendezésekben. Viszont mindezt ki kellene használni, hogy ne a megszűnés felé haladjunk.

- Konkrétabban fogalmazva ez mit jelent?

- Ehhez meggyőződésem szerint három feltételnek kellene teljesülnie. Mindenek előtt működő agrárstratégiát kellene megalkotni, mivel ilyen az elmúlt húsz évben egyszerűen nem is volt. Ha ez megvan, akkor erre lehetne ráépíteni az egyes vállalkozások stratégiáját, hiszen megfelelő ösztönzéssel sokan tudnának megfelelő minőségű és ár-érték arányú borokat előállítani. Ezzel párhuzamosan meg kellene szüntetni a fölösleges, versenyhátrányt okozó adminisztrációs kötelezettségeket. Ez utóbbi szerintem sokat javítana, többek között a vidékfejlesztés, a falusi turizmus területén és a vidéken élő emberek foglalkoztatásában.

- Az ön által említett elkótyavetyélt húsz esztendő felveti a felelősség kérdését.

- A politikának végre el kellene dönteni, hogy merre van előre, amihez egy ágazat képes lenne felnőni. Húsz év alatt hol a ló egyik, hol pedig a másik oldalán, hol a hasán lovagoltunk, de soha nem tudtuk, hogy ki mit akar. A szőlő- és borágazat nagyon tőkeigényes, nem, vagy csak nagyon nehezen viseli az ad hoc jellegű intézkedéseket. Nyilván jó lenne egy kiegyensúlyozott gazdasági környezet is, mert ne felejtsük el, nem alapélelmiszerről, hanem élvezeti cikkről beszélünk, ami igényli a stabilitást.

- Mennyi a remény erre, hiszen az importból származó borok szinte elárasztják az országot?

- Nyilván az EU-s alapjogokat nem sérthetjük meg, tehát védővámokat meg hasonló intézkedéseket el kell felejtenünk. Viszont az teljesen normális követelmény, hogy a külföldről behozott borokat számba kell venni, a forgalmazás irányait fel kell tárni. Ez szigorú monitoring tevékenységet igényelne, amelyet a jogalkotóknak kellene megteremteniük. Végül, de nem utolsó sorban hiányzik a fogyasztók megfelelő tájékoztatása is. Az előállítónak hitelt érdemlően kellene tudnia igazolni, hogy az adott palackban valóban az van, amit a címke jelöl, és nem egy külföldről származó borral "felhígított" valami. Ebből következően az ellenőrző hatóságnak képesnek kell lenni arra, hogy meggyőződhessen: a tájékoztatás kiállja-e a próbát. Amennyiben ezek teljesülnek, akkor másra nincs is szükség.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter