EU-elnökségi rajt
Nemzetközi konferenciával nyílt meg az önkéntesség európai éve
Az önkéntesség európai évének alkalmából nyitó konferenciát tartottak ma Budapesten civil szervezetek az európai döntéshozók bevonásával. A magas szintű rendezvényen az Európai Bizottság, a magyar kormány, az ENSZ és több európai ország képviselői is részt vettek.
2011.01.08 19:41Sós ÉvaAz európai év magyarországi eseménysorozatát délelőtt Schmitt Pál köztársasági elnök, Viviane Reding, a Bizottság alelnöke, a jogérvényesülésért, az alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztos, Sztavrosz Lambrinidisz, az Európai Parlament alelnöke, Staffan Nilsson, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke, valamint Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára nyitotta meg.
Ezt követően déltől rendezték meg az önkéntesség európai évének hivatalos nyitó konferenciáját. Az eseményen az európai és magyar állami, civil és üzleti élet képviselői vettek részt, a programot Viviane Reding biztos és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitotta meg.
A rendezvénnyel egyúttal kezdetét vette az Önkéntes turné című rendezvénysorozat, amely január 8-14. között az önkéntesség egyes területeit mutatja be. A minden tagállamot érintő eseménysorozat magyarországi helyszínén, a Millenáris Teátrumban meghívott civil szervezetek és csoportok mutatkoznak be a kulturális programok mellett.
Emlékérmét bocsát ki a magyar EU-elnökség alkalmából a Magyar Nemzeti Bank
A Magyar Közlöny idei első számában közzétett MNB-rendelet szerint a háromezer forintos címletű ezüst emlékérmét "Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége" megnevezéssel bocsátja ki a jegybank január 12-én. Az érméből nyolcezer darab készíthető, amelyből ötezer darab különleges - úgynevezett proof - technológiával verhető. Az emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 10 gramm, átmérője 30 milliméter, a széle pedig recézett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06